29. rész

3 napja nem láttam Dávidot. Nagyjából próbáltam a rendes életemet élni, és keveset lenni otthon, főleg azért, hogy anyáék ne sejtsenek meg semmit. Még csak véletlenül sem akarom, hogy bármelyikük rájöjjön erre. Még csak az kéne! Anya és Dávid anyukája újonnan nagyon jóban vannak, és nem szeretném, hogy anya véletlenül kibökje a dolgot. De ciki lenne!
Szóval Mirával minden nap voltunk valamerre, kivéve az első napot. Azt arra szántam, hogy az elcseszett szerelmi életemet gyászoljam. Most próbálom figyelmen kívül hagyni azt a nyomasztó érzést, amit napok óta érzek, mert már nagyon elegem van belőle. Remélhetőleg őszre elmúlik, mert akkor már nem szabadulhatok Dávidtól.
Mira és Zsolti 3-ra jöttek át, hogy filmet nézzünk. Gondolhattam volna, hogy ha most beengedem ezt a két ember a házunkba, akkor ott aztán nem lesz semmilyen filmnézés.
- Na jó, Regina, most szépen leülsz, és végighallgatsz minket - tette Mira csípőre a kezét.
- Azonnal, anyuci - válaszoltam gúnyosan.
- Szóval. Beszéltem Dáviddal, és tudom, hogy mi történt köztetek. Mindent - célzott itt a csókra Zsolti - úgyhogy nem volt nehéz összerakni a képet, amit te kreáltál. Dávid megcsókolt, miközben barátnője van, és hú, de nagy szemét. Nem vetted be a Face-ről szóló dumáját, pedig igaz. Nincs barátnője, én tudnék róla, ha lenne. Szóval most szépen összeszeded magad, és beszélsz vele.
- De...-próbáltam meg közbeszólni.
- Most! - mutatott Zsolti az ajtóra - ne akard, hogy úgy tegyek, mintha öt éves lennél. Ti sem ültetek a seggeteken amikor mi szakítottunk, mi sem fogunk! Szóval tűnés, és egy szót se többet!
Egyáltalán nem akartam, de végül elindultam, gondolom Dávidékhoz, de ez már mindegy is, mert a személy, akit kerestem, épp akkor érkezett meg hozzánk.
- Szia - köszöntem - sétálunk?
- Persze - mosolyodott el halványan.
- Szóval, a dolgok elég zavarosak mostanában - kezdtem bele a mondandómba, de szerencsére félbeszakított, mert fogalmam sincs, mit mondtam volna.
- Tudom, de figyelj, hadd magyarázzam meg. Az egész Facebookos ügy egy rohadt nagy félreértés volt. Tényleg nincs barátnőm, már elég régóta. Mert egy bizonyos lányra vártam. Nem tudom mit tehetnék, hogy ezt bebizonyítsam.
- Őszintén én sem. Szeretnék hinni neked...de ez az ügy még mindig nagyon sántít. És ki akarná feltörni a Facebookod? Vagy mi oka lenne rá?
- Hidd el én sem tudom. Gondolom valaki csak szórakozni akart, vagy mit tudom én. De a fenébe is, elegem van abból, hogy ha közeledni akarok hozzád, mindig történik valami. - lassan közeledett felém - Rohadtul elegem van belőle - itt már annyira közel volt hozzám, hogy éreztem, amint kifújja a levegőt. Tudtam mit akar. És én is akartam.
Nem olyan csók volt, mint amilyenre számítottam, mert inkább lehetett puszinak nevezni, mint csóknak.
- Csak egy esélyt kérek. Nem fogod megbánni - néz mélyen a szemembe, és megsimítja az arcom. Nem mondok semmit, csak szorosan átölelem.
Idézet a következő részből: Nagyon aggódtam miattad.

28. rész

 Végre kész a rész :) Szerintem ez még az átlagosnál is rövidebb lett, de ahhoz képest, hogy ma volt az utolsó nap a szünet előtt, rengeteg dolgom volt. Nem tudom, mikor jön új rész, de remélhetőleg jövőhéten. Addig is jó szünetet <3

Amikor megláttam Dávidot, legszívesebben elfutottam volna, csakhogy ő már észrevett.
- Mit keresel itt? - estem neki köszönés nélkül.
- Neked is szép napot. De mi történt? Haragszol? - kérdezte felvonva a szemöldökét.
- Hogy haragszom-e? Te hülye vagy? Szerinted nem nézem én is a Facebookot? Azt hitted, hogy majd mosolyogva gratulálok, amikor kiderül, hogy barátnőd van? - nem bírtam magammal. Nem érdekelt, hogy ki hallja, és ki nem, ki akartam adni magamból a dühömet. Amiből elég sok volt.
- Mi? - kérdezte döbbenten.
- Ne játszd a hülyét. Mikor akartad elmondani? El akartad mondani egyáltalán? - kérdeztem, és a sírás kerülgetett.
- Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, mosolyra húzva  száját. Hogy lehet ilyen pofátlan?
- Nem. Egyáltalán nem.
- Aha, azért kiabálsz itt velem - mosolygott továbbra is.
- Örülök, hogy jól szórakozol. Tudod mit, inkább felejtsük el ezt a beszélgetést. És azt is, ami a parton történt - hátatfordítottam neki, és elindultam, de ő a karomnál fogva visszatartott.
- Várj. És ha én nem akarom elfelejteni?
- Viccelsz?
- Nem. Nincs barátnőm - vonta meg a vállát - feltörték a Facebookom, pár napja. Megváltoztatták a jelszót, így belépni sem tudok. És tetszik, hogy féltékeny vagy - vigyorodott el, és elkezdte az egyik hajtincsemet birizgálni.
- Szerinted ezt elhiszem? - húzódtam el tőle - más már régen csinált volna egy újat. És egyébként is, elég hülye kifogás. Szóval hagyj békén és ne is keress! - Abban a pillanatban hátat fordítottam neki, és elhúztam. Amikor elég messze kerültem tőle, megálltam egy padnál, mert már alig láttam a könnyeimtől. Nem akartam sírni. Nem akartam megint azt átélni, amit Danival. Egyszerűen csak el akartam felejteni, hogy valaha is ismertem ezt a két fiút. Soha nem kellett volna szóbaállnom velük.
Idézet a következő részből: Tudtam mit akar. És én is akartam.

27. rész

Sziasztok! Végre tudtam hozni a részt, de sajnos nem tudom, mikor lesz következő. Kicsivel több, mint két hét múlva őszi szünet, remélhetőleg akkor több időm lesz írni. Remélem tetszik a mai :D Szép napot nektek <3

- Mi? Mi történt?
- Nem tudom, csak megint rosszul lett, de ez már nem az első alkalom. Be kell mennünk a kórházba.
Mikor beértünk a kórházba, anya a folyosón várakozott.
- Hogy van? - kérdeztem.
- Nem tudom - ölelt át - csak annyit mondtak, hogy meg kell várni a vizsgálatok végét, és majd akkor tudnak biztosat mondani.
A nagyi anya édesanyja. Az apai nagyszüleim meghaltak, még amikor óvodás voltam.
20 perccel később úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, mert nem bírtam tovább odabent. Amint kiléptem a kórház ajtaján, ismerős arcot pillantottam meg. Gondolkodás nélkül odafutottam hozzá, és szorosan átöleltem.
- Minden rendben lesz - suttogta, és belepuszilt a hajamba. Abban a percben nem érdekelt, hogy eltitkolta előlem a barátnőjét, hogy képes volt így megcsókolni, az égvilágon semmi sem érdekelt, csak az, hogy a nagyi jobban legyen, és hogy Dávid most itt van velem.
De az a perc is elmúlt, én pedig elhúzódtam Dávidtól, és onnan kezdve egyetlen szót sem szóltam hozzá.
Fél órával később visszatért az orvos. Úgy tűnik, semmi komoly, csak már megint túlerőltette magát. A nagyitól nem is vártam mást, ha épp semmi dolga, ő akkor is talál valamit.
Balázs Dávid ölében ült, és már majdnem el is aludt, amikor anya mondta, hogy vigyem haza, és maradjak otthon vele, majd ő bentmarad. Krisztián is maradt még egy kicsit. Felálltam, hogy elvegyem Dávid öléből.
- Elviszlek - állt fel Dávid is.
- Nem kell, kösz - mondtam hidegen, rá sem nézve, és hazaindultam.
Nem messze a háztól egy alakot láttam elmenni, és egy pillanatra azt hittem, hogy Dani az, de aztán elvetettem az ötletet. Ő Pesten lakik, és már semmi közünk egymáshoz. Csak remélni tudom, hogy ő is így gondolja.
Másnap Mira hívott, hogy menjek vele valahová, mert fontos dolga van. Csak azért nem mentem be a kórházba, mert a nagyi több energiával rendelkezik, mint valaha, így anya azt mondta, semmi szükség sem rám, sem Kriszre.
Amikor elértem a találkozó helyére, rá kellett jönnöm, hogy Mira ugyanazt tervelte ki, amit annak idején én és Dávid ahhoz, hogy újra összehozzuk őket Zsoltival. Ugyanis a parkban nem a legjobb barátnőm ült, hanem az, akit most legszívesebben a pokolba küldenék.
Idézet a következő részből: 'Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, mosolyra húzva  száját.'