27. rész

Sziasztok! Végre tudtam hozni a részt, de sajnos nem tudom, mikor lesz következő. Kicsivel több, mint két hét múlva őszi szünet, remélhetőleg akkor több időm lesz írni. Remélem tetszik a mai :D Szép napot nektek <3

- Mi? Mi történt?
- Nem tudom, csak megint rosszul lett, de ez már nem az első alkalom. Be kell mennünk a kórházba.
Mikor beértünk a kórházba, anya a folyosón várakozott.
- Hogy van? - kérdeztem.
- Nem tudom - ölelt át - csak annyit mondtak, hogy meg kell várni a vizsgálatok végét, és majd akkor tudnak biztosat mondani.
A nagyi anya édesanyja. Az apai nagyszüleim meghaltak, még amikor óvodás voltam.
20 perccel később úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, mert nem bírtam tovább odabent. Amint kiléptem a kórház ajtaján, ismerős arcot pillantottam meg. Gondolkodás nélkül odafutottam hozzá, és szorosan átöleltem.
- Minden rendben lesz - suttogta, és belepuszilt a hajamba. Abban a percben nem érdekelt, hogy eltitkolta előlem a barátnőjét, hogy képes volt így megcsókolni, az égvilágon semmi sem érdekelt, csak az, hogy a nagyi jobban legyen, és hogy Dávid most itt van velem.
De az a perc is elmúlt, én pedig elhúzódtam Dávidtól, és onnan kezdve egyetlen szót sem szóltam hozzá.
Fél órával később visszatért az orvos. Úgy tűnik, semmi komoly, csak már megint túlerőltette magát. A nagyitól nem is vártam mást, ha épp semmi dolga, ő akkor is talál valamit.
Balázs Dávid ölében ült, és már majdnem el is aludt, amikor anya mondta, hogy vigyem haza, és maradjak otthon vele, majd ő bentmarad. Krisztián is maradt még egy kicsit. Felálltam, hogy elvegyem Dávid öléből.
- Elviszlek - állt fel Dávid is.
- Nem kell, kösz - mondtam hidegen, rá sem nézve, és hazaindultam.
Nem messze a háztól egy alakot láttam elmenni, és egy pillanatra azt hittem, hogy Dani az, de aztán elvetettem az ötletet. Ő Pesten lakik, és már semmi közünk egymáshoz. Csak remélni tudom, hogy ő is így gondolja.
Másnap Mira hívott, hogy menjek vele valahová, mert fontos dolga van. Csak azért nem mentem be a kórházba, mert a nagyi több energiával rendelkezik, mint valaha, így anya azt mondta, semmi szükség sem rám, sem Kriszre.
Amikor elértem a találkozó helyére, rá kellett jönnöm, hogy Mira ugyanazt tervelte ki, amit annak idején én és Dávid ahhoz, hogy újra összehozzuk őket Zsoltival. Ugyanis a parkban nem a legjobb barátnőm ült, hanem az, akit most legszívesebben a pokolba küldenék.
Idézet a következő részből: 'Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, mosolyra húzva  száját.'