24. rész

 Hali! Megérkezett a 24. fejezet is. Nagyon remélem, hogy tetszik nektek :D A következő részt remélhetően szombaton hozom, de nem ígérek semmit. Addig is itt a Facebook-csoport, csatlakozzon, aki még nem tett meg :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

Másnap strandidő volt, így lementünk a partra. Mint a legtöbb balatoni családnak, nekünk - Dávidéknak és Miráéknak - is van apartmanunk, ráadásul közvetlenül a parton, így odamentünk, mert a miénk most felújítás alatt áll, szóval nincsenek vendégek. Egy elkerített rész volt, rajtunk kívül nem volt senki más. Vittem egy csomó kaját és üdítőt is, mert szerintem egész napos program lesz. Én értem oda legelőször, utánam pedig Dávid.
- Szia - köszönt.
- Hali - köszöntem én is.
- Várj, segítek - épp a zacskókat cipeltem a kerti asztalunkhoz.
- Köszi - mosolyogtam rá
- Semmiség - mosolygott vissza. Mira és Zsolti ezt a pillanatot választotta arra, hogy kézenfogva, vigyorogva megérkezzenek. Jó volt rájuk nézni, látszott rajtuk, hogy szeretik egymást.
1 óra múlva már mindenki a vízben volt. Nem annyira merészkedtünk még be, ha lehajoltam sikeresen fel tudtam venni egy marék sarat anélkül, hogy elmerülnék. Így fogtam magam, mindkét kezem teleraktam sárral, majd odalopóztam Dávid és Zsolti mögé. Egyik fiú az egyik adag, a másik a másik adag sarat kapta meg. Persze nem hagyták szó nélkül, és 1 perc múlva mindenki egymást dobálta. Rengeteget nevettünk, főleg amikor Mira úgy ráugrott Zsoltira, hogy elestek.
Délután 7 óra körül megéheztem, így kimentem a partra. Kicsit később Dávid is utánam jött, így együtt csináltunk néhány szendvicset. Mikor elkészültünk, szólni akartam Miráéknak, de Dávid megállított, mert Zsolti szerint majd kijönnek, ha megéheznek. Így Dáviddal megettünk 1-1 szendvicset, majd leültünk a ház mellett lévő kis padra. Naplemente volt, ami a néhány nappal ezelőtti estére emlékeztetett. Vajon mi lett volna, ha Mira nem jön oda? Tovább beszélgettünk volna? És egyáltalán én miért gondolkodom ezen? Dávid hangja zökkentett ki a képzelődéseimből.
- Örülök, hogy megint együtt vannak.
- Én is, nagyon. Olyan boldogok együtt.
- Ezt úgy mondtad, mintha te nem lennél az.
- Nem erről van szó. Csak én is szeretnék valakit, akire így számíthatok. Ahogyan Mira Zsoltira. Elképesztően szerencsések, hogy vannak egymásnak.
- Talán már megtaláltad, akire így számíthatsz, nem? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Talán - válaszoltam. Először azt hittem, befejeztük a beszélgetést, mert felálltam, de ő is ugyanígy tett. Mélyen a szemembe nézett, majd hirtelen a derekamnál fogva magához húzott, és megcsókolt.
Idézet a következő részből: Csak fantasztikus napom van.

23. rész

 Sziasztok! Mint írtam, mostantól ritkábban lesznek részek, heti egyszer, vagy még ritkábban. Addig is itt a Facebook-csoport: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Csatlakozzatok sokan!
- Tényleg jól érezted magad? - kérdezi Dávid.
- Igen - mondom mosolyogva.
- Én is.
Amikor visszaértünk a parkba, Mira és Zsolti beszélgettek, de nem kiabáltak. Nehezen álltam meg, hogy ne vigyorogjak.
- Khm - állok oda Mira mellé - szóval hogy vagytok?
- Remekül. És ti? - kérdezi Mira - jól eltűntetek - haha. Ismerem ezt a Mirát. Úgy tesz, mintha semmit sem tudna, de igazából tisztában van vele, hogy miért mentünk el.
- Igen. Fagyizni vittük a kicsiket, de mondtuk is. Na mindegy. Szóval, történt valami lényeges, miután elmentünk?
- Nem, semmi. De mostmár menjünk, még dolgom van. Sziasztok - rá sem nézett Zsoltira. Most akkor vagy kibékültek, és csak szívatni akarnak minket, vagy tényleg nincs semmi. Én az elsőre szavazok.
Egész hazafelé úton próbáltam kiszedni Mirából, hogy mi volt, de nem mondott semmit.
- Miraaa! Komolyan, mi volt? Kibékültetek? Veszekedtetek?
- Holnap elmondom - próbált elrejteni egy mosolyt, de nem sikerült neki.
- Megvagy! Mosolyogsz! Nem kell elmondanod semmit, Mira, ismerlek. Tudom, hogy megint együtt vagytok.
- Gondoltam, hogy nem tudom eltitkolni, úgyhogy igen. Kibékültünk! - ölelt át egy hatalmas mosoly kíséretében - megbeszéltünk mindent. Senki sem csalt meg senkit, csak egy félreértés volt. De ezt majd később megbeszéljük. Visszatérve arra, hogy nagyon jól ismersz engem, tudnod kell, hogy én is téged. Szóval ki vele, mi van Dáviddal?
- Semmi. Csak barátok vagyunk.
- Aha. Majd 2 hét múlva megkérdezem megint.
- És akkor is ez lesz a válaszom. Oké, látom én, hogy iszonyúan jól néz ki, de csak barátok. Érted?
- Aha, persze. Meséld el, mi volt ma.
- Oké, szóval elmentünk fagyizni a kicsikkel....................................

- Szóval ennyi.
- Huhh, Regi. 20 perce be sem áll a szád, és te mondod, hogy nem tetszik neked. Na jó, hagyjuk, majd úgy is rájössz - vigyorgott Mira - de most megyek. Pusziii.
- Szia. És nem kell rájönnöm semmire!
Mira csak képzelődik. Tudnék róla, ha tetszene Dávid.
Idézet a következő részből: Dávid hangja zökkentett ki a képzelődéseimből.

22. rész

 Mostantól sajnos ritkábban jönnek a részek, mert rengeteg dolgom van, de azért igyekszem minél gyakrabban hozni a részeket. Íme a Facebook-csoport, ahol majd jelzem nektek, hogy mikorra várhatóak a részek: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

A játszóteres eset óta a kicsik kitalálták, hogy hetente legalább 4-szer találkozni akarnak. Általában én vittem át Dávidékhoz Balázst, de néha Krisz is vállalta a bébicsőszködést. Úgy vettem észre, mintha összehaverkodtak volna Dáviddal. Néha ő is itt maradt, amikor elhozta Amit játszani, és olyankor mindig hülyéskedtek meg ilyenek, jó volt őket nézni.
- Szóval akkor most elmentek a parkba? - kérdezte Mira, miközben az én Oreomat ette.
- Aham. Elvisszük őket, játszanak, ennyi. De ugye nem gondoltad meg magad?
- Nem, dehogy. Én is megyek. Miért, olyan rossz Dáviddal lenni? - kérdezi fel-le húzogatva a szemöldökét.
- Nem, képzeld egyáltalán nem rossz! - dobom meg nevetve egy párnával, mire ő is nevetni kezd - de induljunk, mert elkésünk!
- Oké-oké.

Néhány méterre a játszótértől kiderült, hogy a barátnőmnek kiváló látása van.
- Az ott Zsolti? - kérdezte hirtelen.
- Ööö, nem tudom, gyere és kiderül.
- Regi, tudod, hogy nem akarok találkozni vele. És nem is fogok - ezzel elindult a másik irányba.
- Hé, hé, hé, várj már - kaptam el a karját - nem menekülhetsz örökké előle. Szóval most szépen odamegyünk, és nem lesz semmi baj. Nyugi.
- Jó, oké. De nem vagyok hajlandó jópofizni neki.

- Sziasztok - köszöntem és elengedtem Balázst.
- Cső - így Dávid.
- Mira.
- Zsolti.
És ezután következett a kínos csend, amire számítottunk Dáviddal, így már előre elterveztünk mindent.
- Szóval - kezdi a beszélgetést Dávid - Zsoltival épp arról beszéltünk, hogy egyik nap lemehetnénk strandolni. Na, mit szóltok hozzá?
- Én benne vagyok - mondtam - Mira?
- Khm. Nem tudom, hogy ráérek-e.
- Persze, mert az, hogy a főtéren rázd a segged minden időd elveszi - mondja Zsolti.
- Mi van veled? Napok óta a főtér közelében sem jártam!
És kész. Pont ahogy terveztük. Dáviddal fogtuk magunkat és a kicsiket, majd szépen leléptünk egy, a 'kicsik fagyizni akarnak' mondat kíséretében, amit talán meg sem hallottak. Végülis tényleg fagyizni mentünk, bár nem a kicsik ötlete volt, de ez csak részletkérdés. Ezután sétáltunk egyet a kikötőben.
- Szerinted kibékülnek? - kérdeztem Dávidot, miközben felvettem Balázst, mert már elfáradt.
- Hát, nem tudom, főleg, hogy még a parkon kívül is lehetett hallani, ahogy veszekedtek. De szerintem minden oké lesz.
- Remélem - sóhajtottam - várj. Mira hív.
- Igen? - szóltam bele, és alig tudtam visszafojtani a mosolygást.
- Beszélhetünk?
- Persze, mondd. Gyere a parkba ahol a fiúkkal taliztunk. Hívd Dávidot is, ha még vele vagy.
- Oké, mindjárt ott leszünk.
- Na, mi az? - kérdezte Dávid.
- Azt mondta, menjünk a parkba. Szerinted sikerült?
- Szerintem rájöttek a tervre, és végünk van.
- De legalább elmondhatom, hogy jól éreztem magam az utolsó napomon.
Idézet a következő részből: Szóval ki vele, mi van Dáviddal?

21. rész

 21. rész :) Remélem elnyeri a tetszéseteket :D És iratkozzatok fel, és csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Kövi rész csak jövőhéten várható, addig is puszi mindenkinek <3

- Mi van? Miranda, ne szórakozz velem!
- Bárcsak szórakoznék, Regi! 1 hete késik, és néha rosszul vagyok. Ráadásul állandóan csak zabálok.
- Jól van, nyugi - fújtam ki a levegőt - veszünk egy tesztet, és meglátjuk mi lesz, oké?
- Oké - mosolyodott el halványan.

1 órával és egy gyógyszertárral később az ágyamon ülve vártam, hogy Mira kész legyen a teszttel. Kb. 5 perce volt bent, amikor kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Már épp kopogni akartam, amikor végre kijött.
- Na? Mi az? Megint keresztanya leszek?
- Nem, nem - nevetett fel a keresztanyás dolgon - negatív.
- Most mondjam, hogy sajnálom, vagy azt, hogy örülök?
- Nem tudom....nem akartam 17 évesen szülni, és ennél rosszabb időpontban nem is jöhetett volna. Inkább megkönnyebbültem, mint hogy szomorú lennék.
- Értem. Akkor felejtsük el, oké?
- Rendben.

*másnap*

Épp az ágyamon fekve pihentem, amikor Balázs édesen becammogott a szobámba, és megkérdezte:
- Elmegyünk a játszótérre?
- Persze. Most menjünk?
- Igen - villantott rám egy minden fogát megmutató mosolyt.

Amikor odaértünk, kicsit meglepődtem a látványon. Dávid és Ami is ott voltak, Dávid épp figyelte, ahogy a húga csúszdázik. Balázs persze azonnal odaszaladt, hogy köszöntse a barátnőjét. Úgy tűnik, tényleg képesek szerelembe esni az ovisok is.
- Szia - köszöntem Dávidnak.
- Szia - mondta meglepetten - hát te?
- Balázs jönni akart - mondtam és leültem mellé - milyen cukik - mosolyogtam. Épp fogócskáztak és nevettek.
- Azok. És, mi volt Mirával?
- Á, semmi. Csak a szakítás miatt néha idegbeteg. Nem tudom miért, de szerintem Zsolti nem csalta meg.
- Igen, én is így gondolom. Sőt, tudom. Nézd, Zsolti a legjobb haverom, és hidd el, rohadt szarul van.
- De akkor miért nem tagadta, hogy lefeküdt valakivel? Vagy miért nem próbálja meggyőzni Mirát, hogy szereti?
- Az első hetekben még próbálkozott, de Mirát nem érdekelte, így abbahagyta a dolgot.
- Újra össze kell hoznunk őket. Mindketten szenvednek, és nem igaz, hogy ennyire hülyék lennének. Ha szeretik egymást, akkor miért lennének külön? És Mirának sincs bizonyítéka, hogy tényleg lefeküdt valakivel.
- Te is tudod nagyon jól, hogy ha a bizalom nincs meg, akkor nem működik a dolog. Vagy talán újra összejönnél Danival?
- Nem, dehogy! De nem csak azért, mert nem bízom benne. Már nem szeretem őt. De azért neked is van tapasztalatod ebben. Több, mint nekem.
- Igen, tudom. És épp ezért mondom, hogy Mirát is meglehet érteni.
- Regi - jön oda Balázs - löksz a hintával?
- Persze - mosolyogtam.
- Dáviid! Én is szeretnék - így Ami.
- Menjünk.

Odamentünk a hintához, és lökni kezdtük a kicsiket. Egy idő után cseréltünk, így nekem jutott Ami, neki pedig Balázs. Eközben végig beszélgettünk, hol a kicsikkel, hol nélkülük. Soha nem élveztem még ennyire a játszóteret.
Idézet a következő részből: 'Hívd Dávidot is, ha még vele vagy.'

20. rész

 Tegnap sajnos nem tudtam hozni, de most itt az új rész :D Csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz, ahol ma válaszoltam néhány kérdésre a bloggal kapcsolatban :) Spoilerezni nem akartam, de azért igyekeztem minél jobb válaszokat adni :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

Pár perccel később megérkeztek anyuék is. Mivel már csak pár nap van a suliból, így már most hazamegyek Balatonfüredre.
Másnap üdvözöltem a fontosabb családtagokat és a szomszédokat, majd kicsit lepihentem. Örülök, hogy végre itthon lehetek.
Később úgy gondoltam, hogy sétálok egyet. Azért is imádok a Balaton partján lakni, mert így bármikor kijöhetek, csak hogy gyönyörködjek a tóban. Leültem a földre, és a fűszálakat kezdtem tépkedni, amikor ismerős hangot hallottam magam mögül.
- Milyen jó egyeseknek, hogy már elkezdődött a szünetük - felnéztem, és még én magam is meglepődtem a látványon. Fekete, koptatott farmer, fehér póló, rövid, felzselézett fekete haj, és kék szem. Eszembe jutott, hogy eddig még nem is néztem meg rendesen Dávidot - hiba volt. Elképesztően jól nézett ki - igen, még Daninál is jobban.
- Ugye? Bár a magántanár keményebb volt, mint a suli, de legalább hamarabb vége lett - mosolyogtam rá - Leülsz?
- Igen - mondta, és már le is dobta magát mellém - Nagyon rég beszéltünk.
- Igen. Mesélj, mit csináltál, amíg én a tengerparton süttettem a hasam? - erre felnevetett.
- Nos, amíg te a napsütést és a spanyol fiúkat élvezted, addig én azért küzdöttem, hogy ne vágjanak meg évvégén.
- Nem voltak fiúk, de mindegy. És, sikerült?
- Igen, de csak jóindulattal engedtek át matekból.
- Tényleg?
- Nem - nevetett fel - jó vagyok matekból.
- Matekból? Komolyan? - nevettem már én is.
- Miért? Annyira nem is vészes....
És még órákig beszélgettünk. Ott ültünk akkor is, amikor a Nap már elkezdett lemenni, és sárgásra színezte a vizet.
- Gyönyörű - mondtam a tavat bámulva.
- Az - mondta, de láttam, hogy közben engem figyel.
- Regi! Végre megtaláltalak - jött oda hozzánk Mira. Kicsit idegesnek tűnt - Beszélnünk kell. Most.
- Baj van? - kérdeztem, miközben felálltam.
- Majd elmondom, csak siess már!
- Jó, oké, nyugi! Dávid, majd beszélünk. Szia - mosolyogtam rá.
- Szia - mosolygott ő is.

*Regiék házában*
- Mira! Mi a fene bajod van? Olyan vagy, mint egy idegbeteg - egész úton azt ecsetelte, hogy pont akkor nem talál meg, amikor szüksége van rám, blablabla....
- Azt hiszem, terhes vagyok.
Idézet a következő részből: Soha nem élveztem még ennyire a játszóteret.

19. rész

 Továbbra is jöhettek a csoportba: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

- Latinók? - nevettem fel - látom Mirának beteges elképzelései vannak a szerelmi életemet illetően. Még csak egy sziát se mondtam egy fiúnak sem.
- Szerintem az lett volna a furcsa, ha egy spanyol ajkú városban sziát köszönsz nekik - erre felnevettem, ismét.
- De hol vannak anyáék? És mivel megyünk haza?
- Anyudék nem tudtak jönni, mert hatalmas dugóba keveredtek, és megkértek, hogy jöjjek érted. Hazamenni az én kocsimmal fogunk.
- Van jogsid? - döbbentem le.
- Van. Ennyire hihetetlen?
- Nem, csak nem tudtam.
Mikor hazaértünk, anyáék még nem voltak a kollégiumnál. Ellenben Mirával, aki azonnal a nyakamba ugrott.
- Hiányoztál csajszi - mondja még mindig átölelve.
- Te is nekem.
Bemegyünk, hogy lepakoljuk a cuccomat. Erre a néhány napra már nem megyek suliba, magántanárral gyorsan haladtunk az anyaggal, így mindent be is pótoltam. Eddig azt hittem, hogy Zsolti majd bent lesz, de sehol sem látom.
- Zsolti hol van? - kérdezem.
- Nem tudom, de nem is érdekel - jön a válasz Mirától. Ajajj, úgy tűnik lemaradtam valamiről.
- Történt valami Mira?
- Szakítottunk - böki ki - Úgy volt, hogy 3-ra jön ide, és én addig elmegyek valahová sétálni. Nem akarom látni - teljesen ledöbbenek. Mi az, hogy szakítottak? És miért?
- De hogyhogy? És mikor?
- 2 hete. Rosszul éreztem magam, ezért egyedül ment, és részegen jött haza.
- Megcsalt?
- Igen, azt hiszem - mondta sírva, mire átöleltem.
- Nyugi, Mira. Lehet, hogy mégsem csalt meg. Erre nem gondoltál?
- Nem törte magát, hogy magyarázkodjon, szóval gondolom, igaz. De ne beszéljünk erről. Mindjárt itt lesz, szóval én megyek. Sziasztok.
Idézet a következő részből: Elképesztően jól nézett ki.

18. rész

És itt a 18.! Ez a rész hosszabb lett, mint általában, remélem örültök neki :D Szerencsére sokkal hamarabb túljutottunk azon a lejtőn, amit írtam nektek, mert én 4-5 részre gondoltam Spanyolországban, erre 2 lett belőle. És még mindig várlak titeket a Facebook-csoportba :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Puszi és élvezzétek a nyarat, amíg lehet :*

 - Ezt most úgy mondtad, mintha valami filmben lennénk.
- Igen tudom - mosolygott.
- Csak sajnos nem egy filmben vagyunk. Mert ha ott lennénk, ez nem történt volna meg.
- Elhiszem, chica, de az élet nem áll meg. 3 hónap múlva túl leszel a kezelésen, és akkor bele is vetheted magad az életbe. 16 vagy, hidd el, ezek a legjobb éveid. Használd ki őket.
- Igyekszem. De most hadd lássam a királyi lakosztályom - vigyorogtam rá.

3 héttel később.
Amikor az újságban azt olvastuk, hogy ez nem igazán nevezhető drognak, akkor az enyhe kifejezés volt. Valójában ez nem drog. Ez egy gyógyszer, de függő leszel tőle. Ha nem kapod meg az adagod, akkor annak súlyos mentális következményei lesznek. A kezelés annyiból áll, hogy tablettákat kapunk, ami csökkenti a sóvárgást és lassan megszünteti a függőséget. Nem igazán értem, hogy miért kellett ehhez Spanyolországba utaznom, de mindegy.
Épp befészkelem magam az ágyamba a laptopommal, amikor jelez a Skype. Miráék azok.
- Halihóó csajszi! - köszön a barátnőm - mizu arrafelé?
- Semmi érdekes. Tegnap beszéltünk, így nincs újdonság.
- Pedig a lányok mindig tudnak miről fecsegni - szól közbe Zsolti.
- Nagyon vicces vagy. Biztos vagyok benne, hogy Dáviddal ti is szoktatok pletykálni. Tényleg, ő hol van?
- Nincs itthon - válaszol Zsolti.
- Már megint? Mi az, csak nem csajozik minden este? - kérdeztem, mert már napok óta nem volt otthon, amikor beszéltünk a többiekkel.
- Nem minden este. Most éppen a szüleinél van.
- Aha, értem. Beszéljünk inkább másról.
- Okés. Mizu pasitéren? - húzogatta fel-le a szemöldökét Mira.
- Miranda. 2 napja kérdezted meg, akkor sem volt semmi. Dani után nem igazán szeretnék kapcsolatba bonyolódni, sőt. Egyelőre élem a szinglik felhőtlen életét - vigyorogtam rájuk - de most hagylak is titeket. Nem mindenki szabad, mint én - kacsintottam és kiléptem.

- Regi, ha vége lesz a kezelésnek, akkor is maradsz? Vagy visszautazol Budapestre? -kérdezte tőlem Dia, miközben valami fantasztikusan finom tacot ettünk.
- Úgy döntöttem, maradok. Gyönyörű ez a hely, ráadásul nem árt, ha egy kicsit még távol maradok Danitól. Persze, csak ha téged nem zavar, hogy itt lakom.
- Már miért zavarna? Legalább nem vagyok egyedül - mosolygott rám.
- Rendben - mosolyogtam én is.

Hónapokkal később, június 8.
Ma megyek haza. Anyáékat 2 hónapja nem láttam, húsvétkor voltak itt utoljára. Miráékkal még régebben találkoztam, karácsonykor voltak itt. Persze Dávid és Zsolti nem jöttek, csak Miranda családja, szóval elég sokan voltunk karácsonykor.
Megbeszéltük, hogy anya, apa, Krisztián és Balázs jönnek ki értem a repülőtérre, mivel Miráéknak már nincs hely. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem ők vártak rám.
- Szia - köszön mosolyogva.
- Szia - köszönök vissza és megölelem. Furcsa érzés, de jó. És az illata....na jó, Regina, ebből elég! Ő csak Dávid, nem kell így lehidalni tőle!
- Milyen volt az út?
- Jó, szerencsére annyira nem volt hosszú.
- Rég beszéltünk, de Miráék mindig elmesélték, hogy mi van veled. Innen tudom, hogy annyira nem is volt rossz az ottléted. Főleg a sok latino miatt.
Idézet a következő részből: 'Szakítottunk'

17. rész

 17. rész :) Még mindig tárt karokkal várlak titeket a blog Facebook-csoportjába https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ <3

- Igen, Alex. Látom, jól megleptelek - ő az egyetlen, aki Alexnek hív (Dávidon kívül) és akinek nem haragszom érte.
- Hát..igen, sikerült. Előbb átgondolom a dolgot, holnap visszahívlak. Nem kis dolog a kontinens másik végébe költözni.
- Igen, tudom. Gondold át jól, tudod, hogy mi a következménye, ha nem mész kezelésre. Jó legyél és cuppantalak!
Dia hívása után órákig ültem a szobámban, és gondolkodtam, bár már az elköszönésünk pillanatában tudtam, hogyan fogok dönteni.
Felhívtam anyuékat, de ők már tudrak róla, Dia nekik is elmondta. Anyu azt mondta, pénteken átjönnek, és segítenek csomagolni. Biztosítottak arról, hogy jól döntöttem, és mindenben támogatnak. Remélem, hogy tényleg jó amit teszek.
Este 7 körül, amikor már mind a négyen otthon voltunk, elmondtam a többieknek is. A fiúk totálisan ledöbbentek, Mira már kevésbé, ő számított rá, hogy így döntök.
- És mennyi időre mész? - kérdezte Dávid, aki eglszen addig csak hallgatott.
- Még nem tudom. Talán a kezelés végéig. Vagy júniusig. Attól függ, hogyan érzem majd magam.
Pár nappal később.
Több, mint 2 hét telt el Dia hívása óta. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy mindent elintézzek. Holnapután kezdődik a kezelés, és 3 hónapig tart. A tanulásban magántanár lesz a segítségemre.
A gépem 30 perce szállt fel. Eég furcsa egyedül utazni, mert eddig mindig kísért valaki. Most, hogy egyedül vagyok, van időm gondolkozni az elmúlt egy hónapon, vagy akár 2 heten. Dávid furcsán kedves volt, tőle szokatlanul, bár még mindig Alexandrának hív. Bár sem anyuék, sem Mira vagy Zsolti nem mondták, de láttam rajtuk, hogy féltenek, és legszívesebben nem engednének sehová. Én viszont örülök, hogy eljöhetek. Így legalább nem futhatok bele Daniba, vagy valamelyik haverjába.
Amikor megérkezem Madridba, sokkal jobb az idő, mint amire számítottam. Ahhoz képest, hogy november eleje van, süt a nap, bár érezni nem lehet, mert erősen fúj a szél. Nem nehéz megtalálnom Diát, szinte ugyanúgy néz ki, mint én.
- Hiányoztál - mondja, amikor megölelem.
- Te is nekem - mosolygok.
- Mehetünk? Madrid csak azt várja, hogy felfedezd!
- Menjünk - nevetek.
A nagynéném lakása nagyobb, mint amire számítottam. Azt tudtam, hogy jól keres - profi táncos - de azt nem hittem volna, hogy
ennyire.
- Miért nem mondtad, hogy palotában laksz? - viccelődtem.
- Hogy meglepetés legyen a szőke herceged - mosolygott ő is - hát, csajszi. Íme az új életed.