35. rész

Három előtt két perccel értem az épület elé, ami talán még lepukkantabb volt, mint pár hónappal ezelőtt. Sehol egy autó, vagy bármi, ami arra utalhatna, hogy nem vagyok egyedül. Az ajtóhoz léptem, és benyitottam. Nem voltak ablakok, így egy lámpa világította meg a helyiséget, ami tele volt dobozokkal, de volt ott egy asztal, és néhány szék is. Két ajtót láttam, az egyik mögül hangok szűrődtek ki.
- Ne merd idehívni! - hallottam egy dühös hangot. Egy nagyon is ismerős dühös hangot.
- Már késő - nevetett fel valaki. Na, őt nem ismertem.
- Mit akartok tőle? Ez az ügy csak rám, és a seggfej öcsédre tartozik, őt ne keverjétek bele! - be akartam menni, mert teljesen biztos voltam benne, hogy ez Dávid. De tudni akartam, mi folyik itt, és ha bemegyek, akkor biztosan nem tudok meg semmit.
- Szerintem rá is ugyanúgy tartozik. Végülis ha ő nincs, akkor talán soha az életben nem keveredsz bele. Mit szólnál, ha ezt neki is elmondanánk? Milyen szép lenne, ha megtudná, hogy a pasija ugyanolyan, mint az exe? - rólam van szó, ebben teljesen biztos vagyok. De miért lenne Dávid olyan mint Dani? Egyáltalán semmi közös nincs bennük.
- Ne merészeld! - mondta Dávid halkabb hangon.
- Nahát, végre megjöttél! - ez a hang mögülem érkezett. Megfordultam, és bár felismertem a hangját, mégis meglepődtem, ugyanis Dani állt velem szemben. Mosolygott, de ez nem boldog mosoly volt. Hanem ijesztő.
- Ne csak állj ott, inkább gyere be - ragadta meg a karom, és behúzott a szobába.
- Engedj már el! - mondom, amikor beérünk a szobába. Egész idefelé úton azon gondolkoztam, vajon milyen látvány fogad. Megkötözték Dávidot? Megverték? Leginkább arra tippeltem, hogy bezárták valami üres szobába, vagy hasonló. Na, ez mind szertefoszlott, amikor Dávidra néztem. Nagyon is jól volt, egy sötét hajú fiúval állt szemben, zsebre dugott kézzel. Először dühöt láttam az arcán, de amikor rám nézett, a vonásai ellágyultak, és inkább aggódónak tűnt. Dani elengedett, mire Dávid odajött hozzám és átölelt.
- Jól vagy? - suttogta a fülembe.
- Semmi bajom, de...mi folyik itt? - néztem először rá, majd Danira, végül a harmadik fiúra, akiről még mindig nem tudtam, kicsoda.
- Mindent elmagyarázok. Később. - nézett Danira - Miért hívtad ide? Ez a mi ügyünk, Reginát nem kell belemártanod.
- Milyen szép - nevetett fel - én elhúzok, te meg azonnal lecsapsz a csajomra...ezért volt ez az egész, ugye? Hogy megszerezd őt!
- Mi a fenéről beszélsz? - kérdeztem, mert kezdtem elveszteni a fonalat.
- A drága fiúdnak köszönhetően 8 hónapot ültem a sitten! Te elhúztál nyaralni, ő meg a szüleiddel szépen elment a rendőrségre, akik eljöttek hozzám, és megtalálták a füvet. Nyilván sejted a folytatást.
- Még mindig nem tudom, Reginek mi köze van ehhez. Ő elmegy, mi pedig elrendezzük a dolgot.
- Nem verekedni akarok. Azt akarom, hogy szenvedj - lépett közelebb Dávidhoz - és ennek az a legjobb módja, ha elveszíted a csajodat - nézett rá undorító vigyorral az arcán - Ugyanis, drága Regina, a fiúd egy hajszállal sem jobb tőlem. Ő is díler.

Díj

A minap megkaptam az első díjam Nessától, amit ezúton is szeretnék neki megköszönni <3

Szabályok: 

- Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad!
- Írj tíz dolgot magadról!
- Válaszolj a tíz kérdésre!
- Írj tíz kérdést!
- Küldd tovább tíz blognak. (Nem kötelező a tíz, nekem sincs annyi)

 10 dolog magamról:
1. 154 cm vagyok, ezzel a legkisebb az osztályban
2. Lételemem az olvasás
3. Az egyetlen dolog amit szeretek a külsőmben, azok a kék szemeim
4. Van két öcsém
5. A barátaim nélkül megőrülnék
6. Iszonyat béna vagyok tesiből
7. Imádom Nagy Ricsit
8. Hiszek a fiú-lány barátságban, hiszen az egyik legjobb barátom is fiú
9. Zene nélkül nem tudok meglenni, általában a történeteimhez is zenehallgatás után kapok ihletet
10. Imádom a színes körömlakkokat

Nessa kérdései:
1. Édes vagy sós?
   Sós :D
2. Játszol valamilyen hangszeren?
    3 évig zongoráztam, de már nem
3. Voltál már tengerparton?
    Még nem
4. Mi volt életed legjobb pillanata?
    Nem hiszem, hogy tudok dönteni....több is volt
5. Mi a kedvenc ételed?
    Csirkemell, minden mennyiségben
6. Mi a legjobb tulajdonságod?
    Bármire képes vagyok azokért, akiket szeretek
7. Könnyen zavarba lehet hozni?
    Sajnos túl könnyen
8. Hogyan jellemeznéd magad?
    Ha magamról kell beszélnem, általában leblokkolok, így inkább sehogy ;)
9. A karaktered/karaktereid közül kire hasonlítasz a legjobban?
   Azt hiszem, egyikőjükre sem. Nem szeretném ha rám hasonlítanának, az ő érdekükben :)
10. Ki a kedvenc karaktered/karaktereid és miért?
      Hamarosan megnyitom az új blogomat, és abból a történetből választanék szereplőt, méghozzá Márkot. Ő az a fiú, akit én is szívesen elfogadnék ;)

 Az én kérdéseim: 
1. Mióta írsz?
2. Mi inspirál írásra?
3. Ki a példaképed?
4. Melyik az a dal, amitől azonnal szomorú leszel?
5. Melyik az a dal, amitől azonnal boldog leszel?
6. Mi a kedvenc filmed?
7. Melyik a kedvenc blogod?
8. Ha választanod kellene egy új keresztnevet, mi lenne az?
9. Miből vagy/voltál a legjobb a suliban?
10. Melyik a kedvenc könyved?

 Akiknek küldöm:
Megpróbálni elhinni
Középiskolai életem
EuphoricKiller
Ééééés azt hiszem ennyi. Akiknek még elküldtem volna, azok már megkapták korábban :)

34. rész

Próbáltam nem felfújni a dolgot. 17 éves, érett fiúról van szó, biztos csak az egyik barátjánál volt. Nem, arról szólt volna. Akkor talán....igen, eszembe jutott, hogy megcsal. De két másodperc alatt kitöröltem a fejemből a gondolatot, és próbáltam valami ésszerű magyarázatot keresni, de sajnos nem sikerült. Mormogtam valami 'mennem kell' félét, majd besiettem a szobámba, és felhívtam Mirát. Megbeszéltük, hogy átjön, és kitalálunk valamit. Megpróbáltam felhívni Dávidot, de ki volt kapcsolva. Épp az ágyamon ültem törökülésben, a telefonomat szorongatva, amikor váratlanul megcsörrent. De sajnos nem az volt, akire számítottam, ugyanis ismeretlen szám virított a kijelzőn.
- Igen?
- Ha fontos neked a seggfej pasid, akkor háromra gyere a címre, amit e-mailben kaptál.
- Mi van? - ebbe a két szóba próbáltam belesűríteni az összes kérdésemet. Ki a fenével beszélek? És mi van Dáviddal? Honnan tudja az e-mail címem? Vagy egyáltalán a telefonszámom?
- Csak csináld amit mondok. Akkor könnyen megússzátok. Háromkor, szivi. Ne késs! - ezzel kinyomta, én pedig majdnem szívrohamot kaptam. Mi a francot akarnak épp tőlünk? És kik? Az órámra néztem: 14:18. Gyorsan megnéztem a címet, ami egy elég eldugott helyen volt. Dani egyszer elvitt oda, még Mira és Zsolti is jött, de nem mentünk be a házba.
Épp kinyitottam Mirának az ajtót, amikor eszembe jutott az egyetlen ember, aki ezt tehette.
- Úristen! - ez volt az első reakcióm, így Mirát is ezzel köszöntöttem.
- Mi az? - ijedt meg a barátnőm - mi van Dáviddal?
- Gyere a szobámba - ragadtam meg a karját.

- Dani volt! - mondtam, miután bezártam magunk mögött az ajtót.
- Gondolod, hogy ő...nem, Regina, ez...ha van egy kis esze, soha többé nem merészkedik a közeledbe. És mit akarna Dávidtól? És....- Mira arcára először megvilágosodás, majd aggodalom ült ki.
- Mi történt? Tudsz valamit? - kérdeztem, mert szinte teljesen biztos voltam benne, hogy valamit eltitkolnak előlem.
- Nem, semmi..és most? Mit fogsz tenni?
- Tudom, hogy hova kell mennem. Minden rendben lesz - nem tudom, hogy Mirát, vagy inkább magam próbáltam nyugtatni, mindenesetre én csak idegesebb lettem. Az órámra néztem. 14:42. Ideje indulni.
- Ne haragudj, mennem kell - öleltem meg - majd beszélünk.
- Várj már! Ugye nem fogsz hülyeséget csinálni?
- Nyugi, Mira, jól leszek - próbáltam rá mosolyogni, majd összeszedtem a holmimat, és elindultam a találkozóra, már ha lehet így nevezni.

33. rész

Mondanom sem kell, pénteken egész nap ideges voltam. Szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak, mert Dávid hozta a szokásos imádnivaló formáját. Hétre nálunk is volt, és elvitt minket. Komolyan nem hiszem el, hogy az öcsém is velünk jött.
- Úgy érzem magam, mint egy anya, akinek hirtelen két gyereke is van - mondtam Dávidnak, miközben Amarilla a szobáját mutatta Balázsnak. Persze nem először van itt, de nekik ez nem számít.
- Ha nagyon szeretnéd, elintézhetem, hogy kilenc hónap múlva tényleg legyen gyereked - húzott magához.
- Még meggondolom - vigyorogtam rá, és puszit adtam az arcára.
Az este további része fantasztikusan telt, rengeteget nevettünk. Majdnem tizenegy volt, mire a kicsiket sikerült ágyba parancsolni. Ragaszkodtak hozzá, hogy nem álmosak, bár 5 perc alatt elaludtak. És innen következett az a rész, ami miatt egész nap izgultam. Próbáltam olyan sokáig a fürdőszobában maradni, amíg nem volt feltűnő. Mire Dávid végzett, én már betakarózva, és elég idegesen vártam rá.
- Nézzünk filmet? - huppant le mellém, és átkarolta a vállam.
- Felőlem - bújtam hozzá, és megcsókoltam. Először csak egy gyors csóknak indult, de nem hagytuk abba. Megfordultam, és az ölébe másztam, mire ő a csípőmre tette a kezét. Lassan haladt lejjebb, míg a fenekemhez nem ért, és megmarkolta. Erre felsóhajtottam, és igyekeztem még közelebb férkőzni hozzá, bár nem hiszem, hogy lehettem volna ennél közelebb. Benyúlt a pólóm alá, és a hátamat kezdte simogatni. Az én kezeim is elkalandoztak, fel a mellkasán, majd vissza. Ajka a számról a nyakamra tévedt, mire ismét sóhaj hagyta el a számat.
- Regi - szólalt meg zihálva - most állíts le, ha nem akarod hogy fojtassam.
- Nem akarlak megállítani - suttogtam két csók között. Erre felemelt, megfordított és az ágyra fektetett. Kezeivel újra körbejárta a testemet. Soha nem voltam még olyan boldog, mint ezen az estén.

Reggel meglepődtem, ugyanis Dávid nem volt mellettem. Először azt hittem, csak álmodtam az egészet, amíg ki nem tisztult a látásom, és rájöttem, hogy Dávid szobájában vagyok. Gyorsan felöltöztem és kimentem a konyhába, ahol megtaláltam Dávidot, amint épp reggelit próbált készíteni.
- Mit csinálsz? - kérdeztem és adtam egy puszit az arcára.
- Pirítóst. Azt hiszem, azt nehéz elrontani - mosolygott és átölelte a derekamat - de most kérek egy rendes csókot - mondta, és ajkait az enyémre tapasztotta. Egészen belemerültünk a csókba, amikor fentről nevetést hallottunk.
- Szerintem felkeltek, megyek, és megnézem őket - mosolyogtam Dávidra és elindultam Amarilla szobája felé.
Jó reggelt, rosszcsontok -adtam nekik egy-egy puszit, majd felöltöztettem őket.
Tizenegy körül mentünk haza.
Dávid azt mondta, még mindenképp felhív délután, ám hiába járkáltam egész nap a telefonommal, nem hívott. Kicsit rossz érzésem volt, és ha paranoiás lennék, azt mondanám, biztosan lett vele valami. De mivel nem vagyok az, így elkönyveltem magamban, hogy valószínűleg nem ért rá.
Másnap reggel Mirával mentünk vásárolni, ami az egész délelőttünket igénybe vette. Leginkább csak nézelődtünk, de beszereztem egy új nadrágot, pár felsőt, és egy nyári ruhát is. Percenként néztem a telefonomra, de semmi. Tudom, hogy nem kellene ennyire ragaszkodnom hozzá, de nem tehetek róla, ez ösztönös. A tegnapi rossz érzés nem múlt el, és egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy felhívjam.
Amikor hazaértem, kicsit meglepődtem, ugyanis Dávid anyja ült a nappalinkban.
- Regina - ölelt meg - Dávid veled van?
- Öhm, nincs. Tegnap óta nem láttam - válaszoltam rosszat sejtve.
- Tegnap óta?
- Igen, egész délután nem beszéltünk. Miért? - előre féltem a választól.
- Az éjjel nem aludt otthon, és ma még nem jött haza.

32. rész

 Rövid lett, pocsék lett, és késtem is, de sajnos ezen a héten és a múlt hétvégén minden összejött, így nagyon kevés időm volt írni. Igyekszem a következővel, de sajnos fogalmam sincs, mikor tudom hozni. Kitartás, már csak két hét van a szünetig! <3 :*

Sikerült időben Zsoltiék házához érnünk. Még nem volt nagy hangzavar, az őrjöngés általában 10 óra körül kezdődik amikor már mindenki túl van minimum 1 pohár alkoholtartalmú valamin, és Ádámék szülei elhúznak otthonról, hogy a gyerekeik és haverjaik nyugodtan tombolhassanak.
- Ádám - köszöntöttem - boldog szülinapot!
- Kösz - adott két puszit - remélem, pia.
- Az öcséd választotta. De megnyugtatlak, hogy nem pia - válaszként csak rám mosolygott, és kezet fogott Dáviddal is.
Az este további részét el tudjátok képzelni. Buli, haverok, fanta, természetesen fanta nélkül. Valamikor 2 körül értem haza, és nem tagadom, bennem is volt egy kis alkohol, de soha nem iszom annyit, hogy berúgjak. Egyszer már megtörtént, az bőven elég volt.
Reggel átmentem Dávidhoz, de Balázs is velem jött. Ilyenkor általában ők együtt játszanak Amarillával, mi pedig beszélgetünk.
- Este itt aludhatnátok. Anyáék esküvőre mennek Debrecenbe, és egyedül leszünk.
- Aludhatnánk? Úgy érted, Balázs is?
- Aha, miért ne. Legalább Amarilla sem lenne egyedül.
- Majd megkérdezem - mosolyogtam, és a vállára hajtottam a fejem.

A délután nagy részét azzal töltöttem, hogy kitaláljam mit mondok majd anyának. Soha nem volt az a szigorú fajta, viszont még soha nem aludtam egy barátomnál sem, és őszintén, fogalmam sincs, mit kell ilyenkor mondani. Csak közöljem, hogy oké, reggel jövök, vagy mi?
- Ööö, anya, beszélhetünk?
- Persze.
- Izé, tudod, Dávid meghívott, hogy aludjak náluk. És Balázs is.
- Balázs?
- Aha. A szülei esküvőre mennek a hétvégére, ezért csak ketten lesznek a húgával - Sokáig nem válaszolt, és már azt hittem, nem egyezik bele, amikor végre megszólalt.
- Rendben, de egy feltétellel.
- Igen?
- Védekezzetek.
- Ezt most komolyan mondod? Nem fekszünk le, amikor a kicsik is ott vannak.
- Jó, gondoltam. De azért jobb, ha beszélünk erről. Elhiheted, az utolsó amire vágyom most, az egy unoka.
- Nem vagy egyedül - forgattam a szemem. Nem hiszem el, hogy tizenhét évesen erre külön figyelmeztetni kell - szóval akkor mehetünk?
- Igen.
- Kösziii - adtam neki egy puszit - megyek, szólok Dávidnak - vigyorogtam.

- Remélem ötcsillagos ellátásra készültök - szóltam bele a telefonba.
- Ha az ötcsillagos ellátás pizzát, mesenézést és a csodálatos társaságunkat illeti, akkor igen - érkezett a válasz, mire felnevettem - hétre megyek értetek, oké?
- Várunk.

31. rész

Anyáék pár perccel Dávid távozása után értek haza. Kicsit izgultam, bár tudtam, hogy örülni fognak, mert kedvelik Dávidot. És Krisztián....pezsgőt bont majd, amiért megnyerte a fogadást.
- Khm - kezdtem bele, amikor már mindenki a nappaliban volt - van egy kis mondanivalóm.
- Máris megyek Mátéhoz. Jön nekem egy kólával - ugrott fel Krisztián.
- Azért várd meg, amíg elmondom - vigyorogtam rá - nem lehetsz benne biztos, hogy erről van szó.
- Pontosan miről is? - kérdezte apu.
- Regina szerelmi életéről. Láttam, amikor Dávid elmegy, és azt is, hogy mit csináltatok a kapuban - vigyorgott rám, mondandója második felét hozzám intézve.
- Na jó, azért ezt a részt meghagyhatod magadnak. Szóval anyu, apu. Izé...
- Jaj, nyögd már ki! Dáviddal jár - szúrt le Krisz.
- Köszönöm - néztem rá szúrósan - szóval igen. Együtt járunk - nem bírtam elfojtani a mosolygást.
Mindketten örültek, főleg mert ismerik Dávidot, és nagyon jóban vannak a szüleivel. Így legalább nem kell félniük, hogy ugyanaz történik majd, mint Danival.
*1 hónappal később*
Ma délután moziba megyünk Miráékkal, este pedig buliba Zsoltiékhoz, mivel a bátyja ma lett 20 éves. És természetesen nem maradhat el a nagy buli sem, ami immár Ádám szokásává vált, és általában új berendezés vásárlásával fejeződik be. Ádám haverjai szerint az számít bulizásnak, amikor mindent összetörünk.
- Mit szeretnétek nézni? - kérdezi Dávid a plázában, miközben mögöttem áll, és az állát a vállamra teszi.
- Bármit, csak ne horrort - mondja Mira. Végül vígjátékot néztünk, mivel a fiúk már az összes akciófilmet látták eredeti nyelven.

- Mit vettél Ádámnak? - kérdezi Dávid, miközben a szobámban ülünk. Rajtunk kívül épp senki sincs a házban.
- Megkértem Zsoltit, hogy válasszon valamit, mert fogalmam sincs mit szeret a bátyja. Erre mutatott egy doboz óvszert - erre felnevetett.
- Tökéletes ajándék.
- Az. Egyébként végül választott valami normálisat, mindjárt megkeresem és meg tudod nézni.
- Oké - mosolygott, és megcsókolt. Aztán megint megcsókolt. És megint. Végül már az ágyamon feküdtünk, én alatta. Még nem feküdtünk le egymással, és igazából nem is terveztem, hogy máris eljutunk eddig, de most valahogy másképp láttam a dolgokat. Viszont a fejemben megszólalt a vészcsengő, hogy igazából én erre még nem állok készen. Lehet, hogy 17 évesen ennek nem így kellene lennie, de még nem voltam senkivel. Igazából soha nem érdekelt, hogy az osztálytársaim már kilencedikben túl voltak ezen, nekem eddig egyetlen kapcsolatom sem jutott el arra a pontra, ahol úgy éreztem, hogy már kész vagyok rá.
- Dávid - szólaltam meg - el fogunk késni - és igazam volt, ugyanis 20 perc múlva oda kellene érnünk.
- Tudom - mondta, de az ajka már a kulcscsontomon járt. Már majdnem azt mondtam, hogy akkor nem érdekel, késsünk el, de ekkor felült, és leszállt az ágyamról.
- Gyere, mert tényleg elkésünk - mondta, és a kezét nyújtotta - de ezt - csókolt meg - valamikor befejezzük.

30. rész

Ő sem mond semmit, csak mosolyog, majd ismét megcsókol, de ez most tényleg igazi csók, olyan, amilyet az előbb is akartam. Csak akkor szakadunk el egymás ajkáról, amikor levegőt veszünk. Aztán én szakítom meg a csókcsatát.
- Inkább menjünk vissza hozzánk. Meg kellene beszélnünk ezt-azt.
- Oké - mosolyog rám, és ad egy puszit a homlokomra.
Amikor hazaérek, az a csodálatos meglepetés fogad, hogy Mira és Zsolti még mindig a szobámban vannak.
- Ti egészen pontosan miért is vagytok még itt? - kérdezem tőlük Dáviddal a hátam mögött, de nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak.
- Gondoltuk, hogy bele fog telni egy kis időbe, amíg visszaértek - magyarázza Zsolti - de ennyibe? Talán már a gyereket is összehoztátok?
- De vicces vagy - vágtam hozzá egy párnát.
- Oké, én értem a célzást. Jó beszélgetést - kacsintott rám Mira, majd Zsoltit tolva maga előtt kimentek a szobámból.
- És most? - öleltem át Dávid nyakát.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezte, és megfogta a derekamat.
- Nem tudom. Mindenről - mosolyogtam.
Tényleg beszéltünk mindenféléről. Felemlegettünk régi sztorikat, mint amikor Alexandrának hívott, és hasonlókat. Elmesélte, mit csinált, amíg Spanyolországban voltam. Aztán szóbakerült Barbi és Dani is.
- Nagyon aggódtam miattad - adott egy puszit az arcomra. Az ágyamon ültünk, én háttal neki, ő pedig átölelte a derekamat - nem tudhattuk, hogy az az állat pontosan mi is adott neked, csak a vérvétel után. Aminek persze én már nem tudhattam az eredményét. Anyudék szerint jobb volt, ha nem tudom.
- Tudatmódosító volt, az, amire számítottunk. Találkoztál utána Danival?
- Csak egyszer láttam, de nem beszéltem vele. Amikor kicsit közelebbről is megismerte az öklömet, megmondtam, hogy nem akarom többet látni, főleg nem a közeledben. Remélhetőleg megértette. Vagy nem?
- Én nem láttam azóta, szóval nem kell aggódnod.
- Oké - mosolygott - Viszont mennem kell. Anya ma éjszakás, és Amarilla nem lehet otthon egyedül.
- Apukád?
- Pesten. A nagybátyámék most költöztek új házba, és segít nekik a pakolással.
- Értem - mosolyogtam rá. Már az ágyam mellett álltunk, egymással szemben.
- Vigyázz magadra - simította meg az arcom.
- Te is - mondtam, majd megcsókolt. A kapuban még váltottunk pár szót - vagyis inkább csókot - és elment. Én pedig elkönyveltem magamban, hogy a mai volt életem legboldogabb napja.

29. rész

3 napja nem láttam Dávidot. Nagyjából próbáltam a rendes életemet élni, és keveset lenni otthon, főleg azért, hogy anyáék ne sejtsenek meg semmit. Még csak véletlenül sem akarom, hogy bármelyikük rájöjjön erre. Még csak az kéne! Anya és Dávid anyukája újonnan nagyon jóban vannak, és nem szeretném, hogy anya véletlenül kibökje a dolgot. De ciki lenne!
Szóval Mirával minden nap voltunk valamerre, kivéve az első napot. Azt arra szántam, hogy az elcseszett szerelmi életemet gyászoljam. Most próbálom figyelmen kívül hagyni azt a nyomasztó érzést, amit napok óta érzek, mert már nagyon elegem van belőle. Remélhetőleg őszre elmúlik, mert akkor már nem szabadulhatok Dávidtól.
Mira és Zsolti 3-ra jöttek át, hogy filmet nézzünk. Gondolhattam volna, hogy ha most beengedem ezt a két ember a házunkba, akkor ott aztán nem lesz semmilyen filmnézés.
- Na jó, Regina, most szépen leülsz, és végighallgatsz minket - tette Mira csípőre a kezét.
- Azonnal, anyuci - válaszoltam gúnyosan.
- Szóval. Beszéltem Dáviddal, és tudom, hogy mi történt köztetek. Mindent - célzott itt a csókra Zsolti - úgyhogy nem volt nehéz összerakni a képet, amit te kreáltál. Dávid megcsókolt, miközben barátnője van, és hú, de nagy szemét. Nem vetted be a Face-ről szóló dumáját, pedig igaz. Nincs barátnője, én tudnék róla, ha lenne. Szóval most szépen összeszeded magad, és beszélsz vele.
- De...-próbáltam meg közbeszólni.
- Most! - mutatott Zsolti az ajtóra - ne akard, hogy úgy tegyek, mintha öt éves lennél. Ti sem ültetek a seggeteken amikor mi szakítottunk, mi sem fogunk! Szóval tűnés, és egy szót se többet!
Egyáltalán nem akartam, de végül elindultam, gondolom Dávidékhoz, de ez már mindegy is, mert a személy, akit kerestem, épp akkor érkezett meg hozzánk.
- Szia - köszöntem - sétálunk?
- Persze - mosolyodott el halványan.
- Szóval, a dolgok elég zavarosak mostanában - kezdtem bele a mondandómba, de szerencsére félbeszakított, mert fogalmam sincs, mit mondtam volna.
- Tudom, de figyelj, hadd magyarázzam meg. Az egész Facebookos ügy egy rohadt nagy félreértés volt. Tényleg nincs barátnőm, már elég régóta. Mert egy bizonyos lányra vártam. Nem tudom mit tehetnék, hogy ezt bebizonyítsam.
- Őszintén én sem. Szeretnék hinni neked...de ez az ügy még mindig nagyon sántít. És ki akarná feltörni a Facebookod? Vagy mi oka lenne rá?
- Hidd el én sem tudom. Gondolom valaki csak szórakozni akart, vagy mit tudom én. De a fenébe is, elegem van abból, hogy ha közeledni akarok hozzád, mindig történik valami. - lassan közeledett felém - Rohadtul elegem van belőle - itt már annyira közel volt hozzám, hogy éreztem, amint kifújja a levegőt. Tudtam mit akar. És én is akartam.
Nem olyan csók volt, mint amilyenre számítottam, mert inkább lehetett puszinak nevezni, mint csóknak.
- Csak egy esélyt kérek. Nem fogod megbánni - néz mélyen a szemembe, és megsimítja az arcom. Nem mondok semmit, csak szorosan átölelem.
Idézet a következő részből: Nagyon aggódtam miattad.

28. rész

 Végre kész a rész :) Szerintem ez még az átlagosnál is rövidebb lett, de ahhoz képest, hogy ma volt az utolsó nap a szünet előtt, rengeteg dolgom volt. Nem tudom, mikor jön új rész, de remélhetőleg jövőhéten. Addig is jó szünetet <3

Amikor megláttam Dávidot, legszívesebben elfutottam volna, csakhogy ő már észrevett.
- Mit keresel itt? - estem neki köszönés nélkül.
- Neked is szép napot. De mi történt? Haragszol? - kérdezte felvonva a szemöldökét.
- Hogy haragszom-e? Te hülye vagy? Szerinted nem nézem én is a Facebookot? Azt hitted, hogy majd mosolyogva gratulálok, amikor kiderül, hogy barátnőd van? - nem bírtam magammal. Nem érdekelt, hogy ki hallja, és ki nem, ki akartam adni magamból a dühömet. Amiből elég sok volt.
- Mi? - kérdezte döbbenten.
- Ne játszd a hülyét. Mikor akartad elmondani? El akartad mondani egyáltalán? - kérdeztem, és a sírás kerülgetett.
- Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, mosolyra húzva  száját. Hogy lehet ilyen pofátlan?
- Nem. Egyáltalán nem.
- Aha, azért kiabálsz itt velem - mosolygott továbbra is.
- Örülök, hogy jól szórakozol. Tudod mit, inkább felejtsük el ezt a beszélgetést. És azt is, ami a parton történt - hátatfordítottam neki, és elindultam, de ő a karomnál fogva visszatartott.
- Várj. És ha én nem akarom elfelejteni?
- Viccelsz?
- Nem. Nincs barátnőm - vonta meg a vállát - feltörték a Facebookom, pár napja. Megváltoztatták a jelszót, így belépni sem tudok. És tetszik, hogy féltékeny vagy - vigyorodott el, és elkezdte az egyik hajtincsemet birizgálni.
- Szerinted ezt elhiszem? - húzódtam el tőle - más már régen csinált volna egy újat. És egyébként is, elég hülye kifogás. Szóval hagyj békén és ne is keress! - Abban a pillanatban hátat fordítottam neki, és elhúztam. Amikor elég messze kerültem tőle, megálltam egy padnál, mert már alig láttam a könnyeimtől. Nem akartam sírni. Nem akartam megint azt átélni, amit Danival. Egyszerűen csak el akartam felejteni, hogy valaha is ismertem ezt a két fiút. Soha nem kellett volna szóbaállnom velük.
Idézet a következő részből: Tudtam mit akar. És én is akartam.

27. rész

Sziasztok! Végre tudtam hozni a részt, de sajnos nem tudom, mikor lesz következő. Kicsivel több, mint két hét múlva őszi szünet, remélhetőleg akkor több időm lesz írni. Remélem tetszik a mai :D Szép napot nektek <3

- Mi? Mi történt?
- Nem tudom, csak megint rosszul lett, de ez már nem az első alkalom. Be kell mennünk a kórházba.
Mikor beértünk a kórházba, anya a folyosón várakozott.
- Hogy van? - kérdeztem.
- Nem tudom - ölelt át - csak annyit mondtak, hogy meg kell várni a vizsgálatok végét, és majd akkor tudnak biztosat mondani.
A nagyi anya édesanyja. Az apai nagyszüleim meghaltak, még amikor óvodás voltam.
20 perccel később úgy döntöttem, hogy sétálok egyet, mert nem bírtam tovább odabent. Amint kiléptem a kórház ajtaján, ismerős arcot pillantottam meg. Gondolkodás nélkül odafutottam hozzá, és szorosan átöleltem.
- Minden rendben lesz - suttogta, és belepuszilt a hajamba. Abban a percben nem érdekelt, hogy eltitkolta előlem a barátnőjét, hogy képes volt így megcsókolni, az égvilágon semmi sem érdekelt, csak az, hogy a nagyi jobban legyen, és hogy Dávid most itt van velem.
De az a perc is elmúlt, én pedig elhúzódtam Dávidtól, és onnan kezdve egyetlen szót sem szóltam hozzá.
Fél órával később visszatért az orvos. Úgy tűnik, semmi komoly, csak már megint túlerőltette magát. A nagyitól nem is vártam mást, ha épp semmi dolga, ő akkor is talál valamit.
Balázs Dávid ölében ült, és már majdnem el is aludt, amikor anya mondta, hogy vigyem haza, és maradjak otthon vele, majd ő bentmarad. Krisztián is maradt még egy kicsit. Felálltam, hogy elvegyem Dávid öléből.
- Elviszlek - állt fel Dávid is.
- Nem kell, kösz - mondtam hidegen, rá sem nézve, és hazaindultam.
Nem messze a háztól egy alakot láttam elmenni, és egy pillanatra azt hittem, hogy Dani az, de aztán elvetettem az ötletet. Ő Pesten lakik, és már semmi közünk egymáshoz. Csak remélni tudom, hogy ő is így gondolja.
Másnap Mira hívott, hogy menjek vele valahová, mert fontos dolga van. Csak azért nem mentem be a kórházba, mert a nagyi több energiával rendelkezik, mint valaha, így anya azt mondta, semmi szükség sem rám, sem Kriszre.
Amikor elértem a találkozó helyére, rá kellett jönnöm, hogy Mira ugyanazt tervelte ki, amit annak idején én és Dávid ahhoz, hogy újra összehozzuk őket Zsoltival. Ugyanis a parkban nem a legjobb barátnőm ült, hanem az, akit most legszívesebben a pokolba küldenék.
Idézet a következő részből: 'Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, mosolyra húzva  száját.'

26. rész

Sziasztok! Először is tartozom egy hatalmas bocsánatkéréssel, amiért már majdnem 2 hete nem volt rész. De a suli rengeteg időmet elveszi, így sajnos mostantól csak 2 hetente tudok részt hozni, talán hetente. Igyekszem hétvégéken megírni 1-1 részt, de sajnos mostanában az ihletem sincs. Van egy ötletem, ami biztosan belekerül a történetbe, de még nem vagyunk azon a szinten, hogy ezzel előrukkoljak. Szóval tényleg sajnálom, de igyekszem. Mindenkinek szép napot és hetet kívánok! <3
Ui.: Kaptam 3 új feliratkozót, akiket szeretettel köszöntök a blogon! :*

Először azt hittem, rosszul látok. Komolyan, háromszor is elolvastam, hogy nem-e néztem félre valamit, de nem. És a kiírás alatt lévő szívecske is ugyanezt bizonyította.
Kibírtam sírás nélkül. 1 teljes percig. Szerencsémre senki nem vette észre, ugyanis hangtalan zokogás volt. És itt nem csak arra jöttem rá, hogy megint átvert egy pasi, hanem arra is, hogy mit érzek Dávid iránt. Szeretem őt.
Álomba sírtam magam.
Másnap, amikor reggel 6-kor felébredtem, hálát adtam az égnek, hogy nyári szünet van, mert így addig aludtam, ameddig akartam. Na jó, ez azért nem pont így volt, mert 11 óra körül Mira csörtetett be a szobámba.
- Héé, mi az, hogy te még nem keltél fel? Elfelejtetted, hogy ma szétnézünk a fiúkkal a városban? Mindjárt indulnunk kell, és te még... - itt a szavába vágtam.
- Én nem megyek sehová - húztam magamra a takarót.
- Mi az, hogy nem jössz? Ne szórakozz, Regina! Tegnap még te is ugyanúgy vártad, mint én. Gyerünk, ki vele, mi történt.
- Semmi - ültem fel - csak fáradt vagyok. Ennyi.
- Fáradt? Legalább 11 órája alszol, és fáradt vagy? A fenébe is, Regi, ismerlek! Tudom, hogy van valami baj. - láttam az arcán, ahogy beugrik neki - Dáviddal van valami, ugye? Igazam volt? - nem szóltam semmit, csak lesütöttem a szemem - tudtam, Regi! De akkor mi a baj?
- Megcsókolt.
- És ez akkora baj?
- Igen - kezdtem el járkálni a szobában - mert barátnője van! - itt megint nem bírtam magammal, és könnyezni kezdtem.
- Ez tuti valami félreértés. - ölelt át Mira - Kitől hallottad?
- A Facebookján láttam. Nem hiszem, hogy csak úgy kamuból kiírná, csak hogy vagánykodjon vele. Bele kell törődnöm, hogy mindig kihasználnak - töröltem le a könnyeim.
Vége van annak, hogy mindig sírok valaki után. Kihasznált? Nem érdekel! Legyen boldog az új szerzeményével, és engem hagyjon békén! Mira épp újra átölelt, amikor Krisztián berontott a szobámba. Azonnal felugrottam, mert láttam rajta, hogy baj van.
- Mi történt?
- A nagyi nagyon rosszul van. Kórházba vitték, de nagy a baj.
Idézet a következő részből: Gondolkodás nélkül odafutottam hozzá, és szorosan átöleltem.

25. rész

 Végre sikerült hoznom a 25. fejezetet. A következő rész fogalmam sincs, hogy mikor jön, de igyekszem minél hamarabb. Bocsi a késésekért!! :'( Szép hetet mindenkinek, és kitartást a sulihoz!

Egy másodpercig ledöbbentem, de aztán visszacsókoltam. Elképesztően jó volt. Életemben volt még részem ilyen jó csókban. Kezemet a nyaka köré kulcsoltam, és még közelebb húzódtam hozzá. A meghitt pillanatot a telefonom csörgése szakította félbe.
- Bocs - suttogtam, majd előhalásztam a telóm, amin anya száma villogott. Csak annyit akart tudni, hogy mikor megyünk vissza. A fenébe! Nem ért volna rá 10 perccel később? Mindenesetre megnyugtattam, hogy már nem maradunk sokáig. Mire letettem, Zsolti és Mira is kijöttek a vízből, így oda volt a tervem, hogy kettesben beszéljünk. Mira és Zsolti moziba mentek, szóval indultunk hazafelé. Engem apu hozott el, így Dávid felajánlotta, hogy hazavisz engem, Miráékat pedig el a moziba. Mikor hazaértünk hozzám, mindketten kiszálltunk.
- Figyelj, én csak....-kezdett bele a mondandójába, amikor megjelent Balázs, és a nyakamba ugrott.
- Sziaaaa cukorfalat - adtam neki egy puszit, majd kezet fogott Dáviddal. Pont, mint a nagyok.
- Akkor én megyek is, mert lekésik a filmet. Holnap beszélünk - köszönt el, és puszit adott az arcomra.
- Szia - köszöntem én is. Kicsit csalódottan, mégis feldobódva mentem be a házba. Anyának is feltűnt a jókedvem.
- Veled meg mi történt?
- Semmi - mosolyogtam. Nem mondok neki semmit, amíg nem vagyok biztos a dolgokban.
- Aha, látom.
- Csak fantasztikus napom van - adtam neki egy puszit, és felmentem a szobámba.

- Mi az, hercegkisasszony? Méltóztatott hazafáradni? - hallottam a bátyám hangját a fürdőből.
- Nagyon vicces vagy - mosolyogtam rá a tükörben.
- Hohó, valakinek nagyon jó kedve van. Gondolom bejött a jóslatom.
- Milyen jóslat?
- Fogadtam Mátéval, hogy összejöttök Dáviddal még a gimi vége előtt. Amikor elmentél, erősen lecsökkentek az esélyeim, szóval Máté előre örült a saját sikerének, de mondtam neki, hogy csak várja ki a végét.
- Ezt most komolyan mondod?
- Ennyire hihetetlen? Látom, csak te nem vetted észre, hogy izzik köztetek a levegő.
- Jó, inkább hagyjuk. A szobámban leszek - inkább nem árultam el neki, hogy nagyon is igaza volt Dáviddal kapcsolatban. Sőt, Mirának is igaza volt. És mindenkinek, aki azt állította, hogy tetszik nekem Dávid. De azt hiszem, itt nem csak arról van szó, hogy tetszik. Ez talán már valami több.
Mira megígérte, hogy megírja, mi volt a moziban, így elalvás előtt még felnézek Facebookra. Tényleg jött üzenetem, addig azonban nem jutok el, hogy meg is nézzem. Az első hír, amit a Facebook kidob, az az, hogy Dávid tegnap átállította a Családi állapotát. 'Kapcsolatban'-ra.
Idézet a következő részből: Azonnal felugrottam, mert láttam rajta, hogy baj van.

24. rész

 Hali! Megérkezett a 24. fejezet is. Nagyon remélem, hogy tetszik nektek :D A következő részt remélhetően szombaton hozom, de nem ígérek semmit. Addig is itt a Facebook-csoport, csatlakozzon, aki még nem tett meg :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

Másnap strandidő volt, így lementünk a partra. Mint a legtöbb balatoni családnak, nekünk - Dávidéknak és Miráéknak - is van apartmanunk, ráadásul közvetlenül a parton, így odamentünk, mert a miénk most felújítás alatt áll, szóval nincsenek vendégek. Egy elkerített rész volt, rajtunk kívül nem volt senki más. Vittem egy csomó kaját és üdítőt is, mert szerintem egész napos program lesz. Én értem oda legelőször, utánam pedig Dávid.
- Szia - köszönt.
- Hali - köszöntem én is.
- Várj, segítek - épp a zacskókat cipeltem a kerti asztalunkhoz.
- Köszi - mosolyogtam rá
- Semmiség - mosolygott vissza. Mira és Zsolti ezt a pillanatot választotta arra, hogy kézenfogva, vigyorogva megérkezzenek. Jó volt rájuk nézni, látszott rajtuk, hogy szeretik egymást.
1 óra múlva már mindenki a vízben volt. Nem annyira merészkedtünk még be, ha lehajoltam sikeresen fel tudtam venni egy marék sarat anélkül, hogy elmerülnék. Így fogtam magam, mindkét kezem teleraktam sárral, majd odalopóztam Dávid és Zsolti mögé. Egyik fiú az egyik adag, a másik a másik adag sarat kapta meg. Persze nem hagyták szó nélkül, és 1 perc múlva mindenki egymást dobálta. Rengeteget nevettünk, főleg amikor Mira úgy ráugrott Zsoltira, hogy elestek.
Délután 7 óra körül megéheztem, így kimentem a partra. Kicsit később Dávid is utánam jött, így együtt csináltunk néhány szendvicset. Mikor elkészültünk, szólni akartam Miráéknak, de Dávid megállított, mert Zsolti szerint majd kijönnek, ha megéheznek. Így Dáviddal megettünk 1-1 szendvicset, majd leültünk a ház mellett lévő kis padra. Naplemente volt, ami a néhány nappal ezelőtti estére emlékeztetett. Vajon mi lett volna, ha Mira nem jön oda? Tovább beszélgettünk volna? És egyáltalán én miért gondolkodom ezen? Dávid hangja zökkentett ki a képzelődéseimből.
- Örülök, hogy megint együtt vannak.
- Én is, nagyon. Olyan boldogok együtt.
- Ezt úgy mondtad, mintha te nem lennél az.
- Nem erről van szó. Csak én is szeretnék valakit, akire így számíthatok. Ahogyan Mira Zsoltira. Elképesztően szerencsések, hogy vannak egymásnak.
- Talán már megtaláltad, akire így számíthatsz, nem? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Talán - válaszoltam. Először azt hittem, befejeztük a beszélgetést, mert felálltam, de ő is ugyanígy tett. Mélyen a szemembe nézett, majd hirtelen a derekamnál fogva magához húzott, és megcsókolt.
Idézet a következő részből: Csak fantasztikus napom van.

23. rész

 Sziasztok! Mint írtam, mostantól ritkábban lesznek részek, heti egyszer, vagy még ritkábban. Addig is itt a Facebook-csoport: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Csatlakozzatok sokan!
- Tényleg jól érezted magad? - kérdezi Dávid.
- Igen - mondom mosolyogva.
- Én is.
Amikor visszaértünk a parkba, Mira és Zsolti beszélgettek, de nem kiabáltak. Nehezen álltam meg, hogy ne vigyorogjak.
- Khm - állok oda Mira mellé - szóval hogy vagytok?
- Remekül. És ti? - kérdezi Mira - jól eltűntetek - haha. Ismerem ezt a Mirát. Úgy tesz, mintha semmit sem tudna, de igazából tisztában van vele, hogy miért mentünk el.
- Igen. Fagyizni vittük a kicsiket, de mondtuk is. Na mindegy. Szóval, történt valami lényeges, miután elmentünk?
- Nem, semmi. De mostmár menjünk, még dolgom van. Sziasztok - rá sem nézett Zsoltira. Most akkor vagy kibékültek, és csak szívatni akarnak minket, vagy tényleg nincs semmi. Én az elsőre szavazok.
Egész hazafelé úton próbáltam kiszedni Mirából, hogy mi volt, de nem mondott semmit.
- Miraaa! Komolyan, mi volt? Kibékültetek? Veszekedtetek?
- Holnap elmondom - próbált elrejteni egy mosolyt, de nem sikerült neki.
- Megvagy! Mosolyogsz! Nem kell elmondanod semmit, Mira, ismerlek. Tudom, hogy megint együtt vagytok.
- Gondoltam, hogy nem tudom eltitkolni, úgyhogy igen. Kibékültünk! - ölelt át egy hatalmas mosoly kíséretében - megbeszéltünk mindent. Senki sem csalt meg senkit, csak egy félreértés volt. De ezt majd később megbeszéljük. Visszatérve arra, hogy nagyon jól ismersz engem, tudnod kell, hogy én is téged. Szóval ki vele, mi van Dáviddal?
- Semmi. Csak barátok vagyunk.
- Aha. Majd 2 hét múlva megkérdezem megint.
- És akkor is ez lesz a válaszom. Oké, látom én, hogy iszonyúan jól néz ki, de csak barátok. Érted?
- Aha, persze. Meséld el, mi volt ma.
- Oké, szóval elmentünk fagyizni a kicsikkel....................................

- Szóval ennyi.
- Huhh, Regi. 20 perce be sem áll a szád, és te mondod, hogy nem tetszik neked. Na jó, hagyjuk, majd úgy is rájössz - vigyorgott Mira - de most megyek. Pusziii.
- Szia. És nem kell rájönnöm semmire!
Mira csak képzelődik. Tudnék róla, ha tetszene Dávid.
Idézet a következő részből: Dávid hangja zökkentett ki a képzelődéseimből.

22. rész

 Mostantól sajnos ritkábban jönnek a részek, mert rengeteg dolgom van, de azért igyekszem minél gyakrabban hozni a részeket. Íme a Facebook-csoport, ahol majd jelzem nektek, hogy mikorra várhatóak a részek: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

A játszóteres eset óta a kicsik kitalálták, hogy hetente legalább 4-szer találkozni akarnak. Általában én vittem át Dávidékhoz Balázst, de néha Krisz is vállalta a bébicsőszködést. Úgy vettem észre, mintha összehaverkodtak volna Dáviddal. Néha ő is itt maradt, amikor elhozta Amit játszani, és olyankor mindig hülyéskedtek meg ilyenek, jó volt őket nézni.
- Szóval akkor most elmentek a parkba? - kérdezte Mira, miközben az én Oreomat ette.
- Aham. Elvisszük őket, játszanak, ennyi. De ugye nem gondoltad meg magad?
- Nem, dehogy. Én is megyek. Miért, olyan rossz Dáviddal lenni? - kérdezi fel-le húzogatva a szemöldökét.
- Nem, képzeld egyáltalán nem rossz! - dobom meg nevetve egy párnával, mire ő is nevetni kezd - de induljunk, mert elkésünk!
- Oké-oké.

Néhány méterre a játszótértől kiderült, hogy a barátnőmnek kiváló látása van.
- Az ott Zsolti? - kérdezte hirtelen.
- Ööö, nem tudom, gyere és kiderül.
- Regi, tudod, hogy nem akarok találkozni vele. És nem is fogok - ezzel elindult a másik irányba.
- Hé, hé, hé, várj már - kaptam el a karját - nem menekülhetsz örökké előle. Szóval most szépen odamegyünk, és nem lesz semmi baj. Nyugi.
- Jó, oké. De nem vagyok hajlandó jópofizni neki.

- Sziasztok - köszöntem és elengedtem Balázst.
- Cső - így Dávid.
- Mira.
- Zsolti.
És ezután következett a kínos csend, amire számítottunk Dáviddal, így már előre elterveztünk mindent.
- Szóval - kezdi a beszélgetést Dávid - Zsoltival épp arról beszéltünk, hogy egyik nap lemehetnénk strandolni. Na, mit szóltok hozzá?
- Én benne vagyok - mondtam - Mira?
- Khm. Nem tudom, hogy ráérek-e.
- Persze, mert az, hogy a főtéren rázd a segged minden időd elveszi - mondja Zsolti.
- Mi van veled? Napok óta a főtér közelében sem jártam!
És kész. Pont ahogy terveztük. Dáviddal fogtuk magunkat és a kicsiket, majd szépen leléptünk egy, a 'kicsik fagyizni akarnak' mondat kíséretében, amit talán meg sem hallottak. Végülis tényleg fagyizni mentünk, bár nem a kicsik ötlete volt, de ez csak részletkérdés. Ezután sétáltunk egyet a kikötőben.
- Szerinted kibékülnek? - kérdeztem Dávidot, miközben felvettem Balázst, mert már elfáradt.
- Hát, nem tudom, főleg, hogy még a parkon kívül is lehetett hallani, ahogy veszekedtek. De szerintem minden oké lesz.
- Remélem - sóhajtottam - várj. Mira hív.
- Igen? - szóltam bele, és alig tudtam visszafojtani a mosolygást.
- Beszélhetünk?
- Persze, mondd. Gyere a parkba ahol a fiúkkal taliztunk. Hívd Dávidot is, ha még vele vagy.
- Oké, mindjárt ott leszünk.
- Na, mi az? - kérdezte Dávid.
- Azt mondta, menjünk a parkba. Szerinted sikerült?
- Szerintem rájöttek a tervre, és végünk van.
- De legalább elmondhatom, hogy jól éreztem magam az utolsó napomon.
Idézet a következő részből: Szóval ki vele, mi van Dáviddal?

21. rész

 21. rész :) Remélem elnyeri a tetszéseteket :D És iratkozzatok fel, és csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Kövi rész csak jövőhéten várható, addig is puszi mindenkinek <3

- Mi van? Miranda, ne szórakozz velem!
- Bárcsak szórakoznék, Regi! 1 hete késik, és néha rosszul vagyok. Ráadásul állandóan csak zabálok.
- Jól van, nyugi - fújtam ki a levegőt - veszünk egy tesztet, és meglátjuk mi lesz, oké?
- Oké - mosolyodott el halványan.

1 órával és egy gyógyszertárral később az ágyamon ülve vártam, hogy Mira kész legyen a teszttel. Kb. 5 perce volt bent, amikor kezdtem egyre nyugtalanabb lenni. Már épp kopogni akartam, amikor végre kijött.
- Na? Mi az? Megint keresztanya leszek?
- Nem, nem - nevetett fel a keresztanyás dolgon - negatív.
- Most mondjam, hogy sajnálom, vagy azt, hogy örülök?
- Nem tudom....nem akartam 17 évesen szülni, és ennél rosszabb időpontban nem is jöhetett volna. Inkább megkönnyebbültem, mint hogy szomorú lennék.
- Értem. Akkor felejtsük el, oké?
- Rendben.

*másnap*

Épp az ágyamon fekve pihentem, amikor Balázs édesen becammogott a szobámba, és megkérdezte:
- Elmegyünk a játszótérre?
- Persze. Most menjünk?
- Igen - villantott rám egy minden fogát megmutató mosolyt.

Amikor odaértünk, kicsit meglepődtem a látványon. Dávid és Ami is ott voltak, Dávid épp figyelte, ahogy a húga csúszdázik. Balázs persze azonnal odaszaladt, hogy köszöntse a barátnőjét. Úgy tűnik, tényleg képesek szerelembe esni az ovisok is.
- Szia - köszöntem Dávidnak.
- Szia - mondta meglepetten - hát te?
- Balázs jönni akart - mondtam és leültem mellé - milyen cukik - mosolyogtam. Épp fogócskáztak és nevettek.
- Azok. És, mi volt Mirával?
- Á, semmi. Csak a szakítás miatt néha idegbeteg. Nem tudom miért, de szerintem Zsolti nem csalta meg.
- Igen, én is így gondolom. Sőt, tudom. Nézd, Zsolti a legjobb haverom, és hidd el, rohadt szarul van.
- De akkor miért nem tagadta, hogy lefeküdt valakivel? Vagy miért nem próbálja meggyőzni Mirát, hogy szereti?
- Az első hetekben még próbálkozott, de Mirát nem érdekelte, így abbahagyta a dolgot.
- Újra össze kell hoznunk őket. Mindketten szenvednek, és nem igaz, hogy ennyire hülyék lennének. Ha szeretik egymást, akkor miért lennének külön? És Mirának sincs bizonyítéka, hogy tényleg lefeküdt valakivel.
- Te is tudod nagyon jól, hogy ha a bizalom nincs meg, akkor nem működik a dolog. Vagy talán újra összejönnél Danival?
- Nem, dehogy! De nem csak azért, mert nem bízom benne. Már nem szeretem őt. De azért neked is van tapasztalatod ebben. Több, mint nekem.
- Igen, tudom. És épp ezért mondom, hogy Mirát is meglehet érteni.
- Regi - jön oda Balázs - löksz a hintával?
- Persze - mosolyogtam.
- Dáviid! Én is szeretnék - így Ami.
- Menjünk.

Odamentünk a hintához, és lökni kezdtük a kicsiket. Egy idő után cseréltünk, így nekem jutott Ami, neki pedig Balázs. Eközben végig beszélgettünk, hol a kicsikkel, hol nélkülük. Soha nem élveztem még ennyire a játszóteret.
Idézet a következő részből: 'Hívd Dávidot is, ha még vele vagy.'

20. rész

 Tegnap sajnos nem tudtam hozni, de most itt az új rész :D Csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz, ahol ma válaszoltam néhány kérdésre a bloggal kapcsolatban :) Spoilerezni nem akartam, de azért igyekeztem minél jobb válaszokat adni :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

Pár perccel később megérkeztek anyuék is. Mivel már csak pár nap van a suliból, így már most hazamegyek Balatonfüredre.
Másnap üdvözöltem a fontosabb családtagokat és a szomszédokat, majd kicsit lepihentem. Örülök, hogy végre itthon lehetek.
Később úgy gondoltam, hogy sétálok egyet. Azért is imádok a Balaton partján lakni, mert így bármikor kijöhetek, csak hogy gyönyörködjek a tóban. Leültem a földre, és a fűszálakat kezdtem tépkedni, amikor ismerős hangot hallottam magam mögül.
- Milyen jó egyeseknek, hogy már elkezdődött a szünetük - felnéztem, és még én magam is meglepődtem a látványon. Fekete, koptatott farmer, fehér póló, rövid, felzselézett fekete haj, és kék szem. Eszembe jutott, hogy eddig még nem is néztem meg rendesen Dávidot - hiba volt. Elképesztően jól nézett ki - igen, még Daninál is jobban.
- Ugye? Bár a magántanár keményebb volt, mint a suli, de legalább hamarabb vége lett - mosolyogtam rá - Leülsz?
- Igen - mondta, és már le is dobta magát mellém - Nagyon rég beszéltünk.
- Igen. Mesélj, mit csináltál, amíg én a tengerparton süttettem a hasam? - erre felnevetett.
- Nos, amíg te a napsütést és a spanyol fiúkat élvezted, addig én azért küzdöttem, hogy ne vágjanak meg évvégén.
- Nem voltak fiúk, de mindegy. És, sikerült?
- Igen, de csak jóindulattal engedtek át matekból.
- Tényleg?
- Nem - nevetett fel - jó vagyok matekból.
- Matekból? Komolyan? - nevettem már én is.
- Miért? Annyira nem is vészes....
És még órákig beszélgettünk. Ott ültünk akkor is, amikor a Nap már elkezdett lemenni, és sárgásra színezte a vizet.
- Gyönyörű - mondtam a tavat bámulva.
- Az - mondta, de láttam, hogy közben engem figyel.
- Regi! Végre megtaláltalak - jött oda hozzánk Mira. Kicsit idegesnek tűnt - Beszélnünk kell. Most.
- Baj van? - kérdeztem, miközben felálltam.
- Majd elmondom, csak siess már!
- Jó, oké, nyugi! Dávid, majd beszélünk. Szia - mosolyogtam rá.
- Szia - mosolygott ő is.

*Regiék házában*
- Mira! Mi a fene bajod van? Olyan vagy, mint egy idegbeteg - egész úton azt ecsetelte, hogy pont akkor nem talál meg, amikor szüksége van rám, blablabla....
- Azt hiszem, terhes vagyok.
Idézet a következő részből: Soha nem élveztem még ennyire a játszóteret.

19. rész

 Továbbra is jöhettek a csoportba: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

- Latinók? - nevettem fel - látom Mirának beteges elképzelései vannak a szerelmi életemet illetően. Még csak egy sziát se mondtam egy fiúnak sem.
- Szerintem az lett volna a furcsa, ha egy spanyol ajkú városban sziát köszönsz nekik - erre felnevettem, ismét.
- De hol vannak anyáék? És mivel megyünk haza?
- Anyudék nem tudtak jönni, mert hatalmas dugóba keveredtek, és megkértek, hogy jöjjek érted. Hazamenni az én kocsimmal fogunk.
- Van jogsid? - döbbentem le.
- Van. Ennyire hihetetlen?
- Nem, csak nem tudtam.
Mikor hazaértünk, anyáék még nem voltak a kollégiumnál. Ellenben Mirával, aki azonnal a nyakamba ugrott.
- Hiányoztál csajszi - mondja még mindig átölelve.
- Te is nekem.
Bemegyünk, hogy lepakoljuk a cuccomat. Erre a néhány napra már nem megyek suliba, magántanárral gyorsan haladtunk az anyaggal, így mindent be is pótoltam. Eddig azt hittem, hogy Zsolti majd bent lesz, de sehol sem látom.
- Zsolti hol van? - kérdezem.
- Nem tudom, de nem is érdekel - jön a válasz Mirától. Ajajj, úgy tűnik lemaradtam valamiről.
- Történt valami Mira?
- Szakítottunk - böki ki - Úgy volt, hogy 3-ra jön ide, és én addig elmegyek valahová sétálni. Nem akarom látni - teljesen ledöbbenek. Mi az, hogy szakítottak? És miért?
- De hogyhogy? És mikor?
- 2 hete. Rosszul éreztem magam, ezért egyedül ment, és részegen jött haza.
- Megcsalt?
- Igen, azt hiszem - mondta sírva, mire átöleltem.
- Nyugi, Mira. Lehet, hogy mégsem csalt meg. Erre nem gondoltál?
- Nem törte magát, hogy magyarázkodjon, szóval gondolom, igaz. De ne beszéljünk erről. Mindjárt itt lesz, szóval én megyek. Sziasztok.
Idézet a következő részből: Elképesztően jól nézett ki.

18. rész

És itt a 18.! Ez a rész hosszabb lett, mint általában, remélem örültök neki :D Szerencsére sokkal hamarabb túljutottunk azon a lejtőn, amit írtam nektek, mert én 4-5 részre gondoltam Spanyolországban, erre 2 lett belőle. És még mindig várlak titeket a Facebook-csoportba :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Puszi és élvezzétek a nyarat, amíg lehet :*

 - Ezt most úgy mondtad, mintha valami filmben lennénk.
- Igen tudom - mosolygott.
- Csak sajnos nem egy filmben vagyunk. Mert ha ott lennénk, ez nem történt volna meg.
- Elhiszem, chica, de az élet nem áll meg. 3 hónap múlva túl leszel a kezelésen, és akkor bele is vetheted magad az életbe. 16 vagy, hidd el, ezek a legjobb éveid. Használd ki őket.
- Igyekszem. De most hadd lássam a királyi lakosztályom - vigyorogtam rá.

3 héttel később.
Amikor az újságban azt olvastuk, hogy ez nem igazán nevezhető drognak, akkor az enyhe kifejezés volt. Valójában ez nem drog. Ez egy gyógyszer, de függő leszel tőle. Ha nem kapod meg az adagod, akkor annak súlyos mentális következményei lesznek. A kezelés annyiból áll, hogy tablettákat kapunk, ami csökkenti a sóvárgást és lassan megszünteti a függőséget. Nem igazán értem, hogy miért kellett ehhez Spanyolországba utaznom, de mindegy.
Épp befészkelem magam az ágyamba a laptopommal, amikor jelez a Skype. Miráék azok.
- Halihóó csajszi! - köszön a barátnőm - mizu arrafelé?
- Semmi érdekes. Tegnap beszéltünk, így nincs újdonság.
- Pedig a lányok mindig tudnak miről fecsegni - szól közbe Zsolti.
- Nagyon vicces vagy. Biztos vagyok benne, hogy Dáviddal ti is szoktatok pletykálni. Tényleg, ő hol van?
- Nincs itthon - válaszol Zsolti.
- Már megint? Mi az, csak nem csajozik minden este? - kérdeztem, mert már napok óta nem volt otthon, amikor beszéltünk a többiekkel.
- Nem minden este. Most éppen a szüleinél van.
- Aha, értem. Beszéljünk inkább másról.
- Okés. Mizu pasitéren? - húzogatta fel-le a szemöldökét Mira.
- Miranda. 2 napja kérdezted meg, akkor sem volt semmi. Dani után nem igazán szeretnék kapcsolatba bonyolódni, sőt. Egyelőre élem a szinglik felhőtlen életét - vigyorogtam rájuk - de most hagylak is titeket. Nem mindenki szabad, mint én - kacsintottam és kiléptem.

- Regi, ha vége lesz a kezelésnek, akkor is maradsz? Vagy visszautazol Budapestre? -kérdezte tőlem Dia, miközben valami fantasztikusan finom tacot ettünk.
- Úgy döntöttem, maradok. Gyönyörű ez a hely, ráadásul nem árt, ha egy kicsit még távol maradok Danitól. Persze, csak ha téged nem zavar, hogy itt lakom.
- Már miért zavarna? Legalább nem vagyok egyedül - mosolygott rám.
- Rendben - mosolyogtam én is.

Hónapokkal később, június 8.
Ma megyek haza. Anyáékat 2 hónapja nem láttam, húsvétkor voltak itt utoljára. Miráékkal még régebben találkoztam, karácsonykor voltak itt. Persze Dávid és Zsolti nem jöttek, csak Miranda családja, szóval elég sokan voltunk karácsonykor.
Megbeszéltük, hogy anya, apa, Krisztián és Balázs jönnek ki értem a repülőtérre, mivel Miráéknak már nincs hely. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem ők vártak rám.
- Szia - köszön mosolyogva.
- Szia - köszönök vissza és megölelem. Furcsa érzés, de jó. És az illata....na jó, Regina, ebből elég! Ő csak Dávid, nem kell így lehidalni tőle!
- Milyen volt az út?
- Jó, szerencsére annyira nem volt hosszú.
- Rég beszéltünk, de Miráék mindig elmesélték, hogy mi van veled. Innen tudom, hogy annyira nem is volt rossz az ottléted. Főleg a sok latino miatt.
Idézet a következő részből: 'Szakítottunk'

17. rész

 17. rész :) Még mindig tárt karokkal várlak titeket a blog Facebook-csoportjába https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ <3

- Igen, Alex. Látom, jól megleptelek - ő az egyetlen, aki Alexnek hív (Dávidon kívül) és akinek nem haragszom érte.
- Hát..igen, sikerült. Előbb átgondolom a dolgot, holnap visszahívlak. Nem kis dolog a kontinens másik végébe költözni.
- Igen, tudom. Gondold át jól, tudod, hogy mi a következménye, ha nem mész kezelésre. Jó legyél és cuppantalak!
Dia hívása után órákig ültem a szobámban, és gondolkodtam, bár már az elköszönésünk pillanatában tudtam, hogyan fogok dönteni.
Felhívtam anyuékat, de ők már tudrak róla, Dia nekik is elmondta. Anyu azt mondta, pénteken átjönnek, és segítenek csomagolni. Biztosítottak arról, hogy jól döntöttem, és mindenben támogatnak. Remélem, hogy tényleg jó amit teszek.
Este 7 körül, amikor már mind a négyen otthon voltunk, elmondtam a többieknek is. A fiúk totálisan ledöbbentek, Mira már kevésbé, ő számított rá, hogy így döntök.
- És mennyi időre mész? - kérdezte Dávid, aki eglszen addig csak hallgatott.
- Még nem tudom. Talán a kezelés végéig. Vagy júniusig. Attól függ, hogyan érzem majd magam.
Pár nappal később.
Több, mint 2 hét telt el Dia hívása óta. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy mindent elintézzek. Holnapután kezdődik a kezelés, és 3 hónapig tart. A tanulásban magántanár lesz a segítségemre.
A gépem 30 perce szállt fel. Eég furcsa egyedül utazni, mert eddig mindig kísért valaki. Most, hogy egyedül vagyok, van időm gondolkozni az elmúlt egy hónapon, vagy akár 2 heten. Dávid furcsán kedves volt, tőle szokatlanul, bár még mindig Alexandrának hív. Bár sem anyuék, sem Mira vagy Zsolti nem mondták, de láttam rajtuk, hogy féltenek, és legszívesebben nem engednének sehová. Én viszont örülök, hogy eljöhetek. Így legalább nem futhatok bele Daniba, vagy valamelyik haverjába.
Amikor megérkezem Madridba, sokkal jobb az idő, mint amire számítottam. Ahhoz képest, hogy november eleje van, süt a nap, bár érezni nem lehet, mert erősen fúj a szél. Nem nehéz megtalálnom Diát, szinte ugyanúgy néz ki, mint én.
- Hiányoztál - mondja, amikor megölelem.
- Te is nekem - mosolygok.
- Mehetünk? Madrid csak azt várja, hogy felfedezd!
- Menjünk - nevetek.
A nagynéném lakása nagyobb, mint amire számítottam. Azt tudtam, hogy jól keres - profi táncos - de azt nem hittem volna, hogy
ennyire.
- Miért nem mondtad, hogy palotában laksz? - viccelődtem.
- Hogy meglepetés legyen a szőke herceged - mosolygott ő is - hát, csajszi. Íme az új életed.

16. rész

Sziasztok :) Itt a kövi :D de előtte 1-2 dolog:
A Facebook-csoportba még mindig szívesen várom azokat, akiknek tetszik a blog: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/
 Tudom, hogy rossz lett a rész, és sajnos most jön egy (remélhetőleg rövid) lejtő a sztoriban legalábbis addig, amíg Regi ki nem lábal a Dani-ügyből. Ez kb. 4-5 rész lesz, és ha hazaértem igyekszem naponta hozni őket, hogy gyorsabban túl legyünk rajta. És hogy honnan kell hazaérnem? Következő bekezdés :)
A következő frissítés csak augusztus 7 után várható, ugyanis végre én is nyaralni megyek :D Addig is puszi és vigyázzatok magatokra <3


- Igen, a szobájában van.
Időm sincs felfogni, hogy mit mondott Mira, amikor anya bekopog hozzám, és nem várva a válaszra benyit. Nem tudom, mit gondolhatott, de a látványom biztosan nem volt túl biztató. Kócos haj, átizzadt pizsama, remegő kéz. Igen, pont úgy festettem, mint valami rossz drogos.
- Regina! Mi a frász történt veled? - kérdezi ijedten anya, mire a többiek - apa, Mira, Zsolti, Dávid - is bejönnek. Leülünk a nappaliba, és mindent elmesélek nekik, ami tegnap este történt.
- Megölöm! Az én lányommal senki sem fog szórakozni!
- Apa, nem! Nem akarok semmit, csak azt, hogy hagyjon békén! Jól vagyok.
- És mi van a szerrel? Azt mondtad rosszul vagy. Kezelésre van szükséged - szól közbe anya.
Sokáig hallgatok, miután megszólalok:
. Rendben. Kitalálunk valamit, de senki sem fog kárt tenni senkiben. A fiúk már elintézték - biccentek a fejemmel Dávid és Zsolti felé.
Még egy ideig eltart, amíg meggyőzöm apát, hogy semmi szükség az ő beavatkozására, egyedül is meg tudom oldani  dolgaimat. Megbeszéljük, hogy kezelésre fogok járni. Nem tudom, hogy kell-e egyáltalán bármiféle kezelés, egyszerűen azt sem tudom, mi ez az egész.

- Regi! Ezt nézd! - rohan be Mira a szobámba, egy újságot lóbálva mag előtt.
- Mi ez?
- A szerről írnak benne. Szinte csak az van benne, amit már mi is olvastunk.
- És? Mit ír még?
- Az elvonási tünetek a következők: szédülés, hányinger, izomfájdalom, remegés, alvászavar, izzadás, lehangoltság, étvágytalanság. Neked melyik van?
- Szédülés, izomfájdalom, remegés, izzadtság.
- Oké. Szóval még azt írja, hogy sürgősen kezelni kell, mert egy idő után a függő kárt tehet magában, vagy öntudatlan állapotba kerülhet, esetleg kómába eshet.
- És hol vannak ilyen szakemberek? Erről írnak valamit?
- Mivel új cucc, ami Spanyolországból származik, így nagy részt csak ott vannak. További országok: Anglia, Portugália és Olaszország.
- Mi a franc? Magyarországon nincs? De ez milyen már?
- Most mit csináljunk?
- Nem tudom - mondom már sírva, amikor megcsörren a telefonom.
- Igen? - szólok bele.
- Sziaaaa, kislány! - hallok egy ismerős hangot a vonal végén - hogy van a legszexibb unokahúgom? - szól bele a nagynéném, Dia. Anya tesója, imádom őt. Csak 9 év köztünk a korkülönbség, mivel a nagyi a harmincas évei végén szülte, ahogy anya is Balázst.
- Sziaa! - nevetek. Elég fura volt, mert a szemem még könnyes volt, de már nevettem - hát, elég ramatyul. Most nem a legszexibb, hanem a legzombisabb vagyok.
- El tudom képzelni. Anyád mesélte, hogy mi történt Danival. Sajnálom.
- Tudom. És köszi. De inkább beszéljünk másról. Mizu veled?
- Ááá, semmi érdekes. De most nem azért hívlak, hogy rólam beszéljünk. Van egy ajánlatom a számodra.
- Ajánlat? Mi az?
- Utánanéztem a legújabb drogoknak, és találtam egyet, ami pont illik a tüneteidhez. Tudom, hogy csak Európa 4 országában van megfelelő szakember ahhoz, hogy meggyógyulhass. Így úgy gondoltam, hogy hozzám költözhetnél a kezelés idejére. Magántanárhoz járnál, és úgyis kitűnő vagy spanyolból, és az általánosban is ezt tanultad. Na, mi szólsz?
- Költözzek hozzád Madridba?
Idézet a következő részből: - Miért nem mondtad, hogy palotában laksz?
                                             - Hogy meglepetés legyen a szőke herceged.

15. rész

 Halihóóó! Bocsi a késésért, de nem volt időm. Remélem tetszik a rész :D És csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz is :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

Reggel álmosan keltem, nem voltam valami jól. Talán egy részem még mindig reménykedik abban, hogy ez csak egy álom. Vagy egy félreértés. Hogy Dani jó ember. A másik részem viszont tudja jól, hogy nem így van. Dani drogot árul, fogyasztja is, és csak a szex érdekli.
Valahogyan kikászálódom az ágyból, felöltözöm és nem valami alaposan megfésülködöm. Ezután kimegyek a konyhába, ahol Mira ül egyedül, és a reggeli kávéját issza. Kicsit idegesnek látszik.
- Mi a baj? - kérdezem álmosan. Azonnal kipattan a szemem - Jaj, ne! Mondd, hogy Dávid és Zsolti nem mentek el, hogy megkeressék Danit!
- Regi...
- Ezt nem hiszem el! Dani veszélyes! És ha fegyver is van nála? Akkor semmi esélyük nincs  - mondom szinte kiabálva.
- Regina! Nyugodj már meg! Tudod, hogy Dani megérdemli. És hidd el, hogy a fiúkat sem kell félteni...főleg Dávidot. Ha dühös, akkor csak még erősebb.
- Megkeresem őket! - mondom, majd elindulok kifelé az ajtón, nem törődve azzal, hogy Miranda utánam kiabál.
Körülbelül 10 méterrel a koleszunktól találkozom Dávidékkal. Nem úgy néznek ki, mint akik épp most vertek szét valakit.
- Ugye jól vagytok? Mit csináltatok vele? - kérdezem idegesen.
- Nyugi, jól van, csak egyet kapott Dávidtól, nem akartunk nagy felhajtást. Biztos lehetsz benne, hogy többé nem jön a közeledbe - mondja Zsolti, majd megsimítja a karomat.
- Köszönöm - sírom el magam.
- Ne sírj. Mostmár minden rendben - mondja Dávid és megölel.
Mivel szombat van, visszamegyünk a koleszba. A többiek leülnek tévézni, én viszont fáradt vagyok, és egy kicsit szédülök is, úgyhogy inkább a szobámat választom. Körülbelül egy óra múlva úgy döntök, mégis csatlakozom hozzájuk. A srácok nagyon jófejek, vigyáznak arra, hogy ne mondjanak vagy csináljanak olyat, ami a tegnapra emlékeztet. Több filmet is megnéztünk, ebédre pizzát rendeltünk és a fiúk leszaladtak a boltba egy kis sütiért. Ahhoz képest, hogy milyen lelki állapotban vagyok, nagyon jó délután volt. Persze nálam jelen pillanatban a 'jó' azt jelenti, hogy nem sírtam és tudtam a filmre koncentrálni. Viszont megtudtam valami értelmeset is. Mielőtt megverték, Dani elmondta nekik, hogy nem drogot adott nekem, hanem valami kábítószer-féleséget. Utánanéztünk, és kiderült, hogy a prostiknak adnak ilyet, hogy könnyebben lefeküdhessenek bárkivel, és fenyegethetik őket, hogy nem kapnak, ha elmennek. És ha nem kapnak, akkor fizikai és lelki gondjaik is lehetnek.
Másnap reggel arra ébredek, hogy izzadok, fájnak az izmaim, és úgy érzem, valamire nagyon szükségem van. Először nem tudom mi van, de aztán eszembe jut, hogy valószínűleg a szer hiánya miatt van, hiszen napok óta nem ittam abból, amit Dani hozott nekem. Épp azon gondolkodom, hogy hogyan tudnék leszokni erről, amikor meghallom anya hangját.
Idézet a következő részből: 'Költözzek hozzád Madridba?'

14. rész

 Sziasztok :) Bocsi, hogy csak most tudtam hozni a részt. Remélem tetszeni fog. Egyébként csináltam egy Facebook-csoportot, ahová kiteszem majd az új részeket. Csatlakozzatok minél többen :D https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

- Engedj már el! - próbálom kiszabadítani magam a szorításából, de nem megy, így elkezdek kiabálni.
- Kiabálhatsz, úgy sem hallják. Mindenki odalent van és piál. Nyugi, nem lesz rossz - vigyorog, majd ledob az ágyra. Elkezdi kigombolni a felsőmet, amitől még hangosabban kiabálok.
- Mi a fene folyik itt? - ront be Dávid - engedd el!
Verekedni kezdenek. Dávidot még soha nem láttam ilyen dühösnek, talán akkor, amikor kiderült, hogy Barbi megcsalta.
- Nem akarlak mégegyszer a közelében látni! Világos? Tűnés innen! - Dani vérző orral és állal megy el. Én pedig Dávid karjaiba omlok. Olyan szorosan ölelem, ahogyan csak tudom.
- Köszönöm -mondom sírva.
- Nincs mit megköszönnöd. Ne sírj. Nem éri meg - letörli a könnyeimet, majd megkeressük a többieket.
- Mi történt? - kérdezi aggódva Mira.
- Majd Regi elmeséli, most minél gyorsabban menjünk haza - válaszol Dávid.
Remegve szállok be a kocsiba. A hazaút csendesen telt, csak az én zokogásom hallatszott. Nem csak az zaklatott fel, hogy meg akartak erőszakolni, vagy hogy mindezt egy drogos tette, hanem az is, hogy ez a valaki a barátom volt. Az, akibe szerelmes voltam.
Mikor hazaértünk, Dávid adott egy pohár vizet és valami nyugtatót is, mivel még mindig remegtem. Mikor kicsit nyugodtabb lettem, mindent elmeséltem nekik.
- Ezt nem hiszem el! Holnap megkeresem, és szétrúgom a seggét! - kiabált Zsolti.
- Köszi, de nem kell. Az egy barom, nem érdemli meg, hogy miatta bajba kerülj.
- De Regina, mindenféle szarokat kever az italodba, majdnem megerőszakol, és te azt kéred, hogy ne verjem meg?
- Dávid, légyszi beszélj vele. Nem akarom, hogy baja legyen - kértem Dávidot, aki egészen eddig nem szólalt meg, csak csendben bámult előre.
- Sajnálom, Regi, de én ugyanúgy szét fogom rúgni a seggét, ahogyan Zsolti. Ne aggódj, jól leszünk - mondta, majd bement a szobájába.
Idézet a következő részből: 'Mondd, hogy Dávid és Zsolti nem mentek el, hogy megkeressék Danit'

13. rész

Holaa!! Kis kihagyással, de itt a 13. rész :) Új külsőt kapott a blog. Milyen lett?

Danival az egyik szobába megyünk. Beszélnem kell vele, de nem bömbölő zene és részeg fiatalok között.
- Mi ez az egész? - kérdezem idegesen.
- Miről beszélsz?
- Mi az, hogy miről? Nem ez az első eset, hogy idegenek jönnek oda hozzánk és téged kérdeznek valami anyagról! Ugye, nem árulsz drogot?
- Drogot? Regi, te megőrültél? Tudod, hogy nem vagyok olyan - megsimítja az arcom.
- Jó, hiszek neked. Remélem is, hogy nincs közöd ilyen ügyekhez!
Átölelem Danit. Amikor elhúzódom tőle, megpillantok valamit. Egy kis zacskó kandikál ki a zsebéből, benne valami fehér porral. Kevesen múlt, hogy nem ájultam el. Lassan, kicsit remegve szólalok meg.
- Hazudtál - mikor ránézek, könnyesek a szemeim - drogot árulsz! Te őrült! Azt hittem bízhatok benned!
- Regina, kérlek...
- Hagyjál! Mégis mikor akartad elmondani? El akartad mondani egyáltalán?
- Valamikor biztosan.
- Te is drogozol? - tudom, hogy hülye kérdés, de muszáj volt az ő szájából hallani.
- Nem csak én. Te is.
- Mi van? Hülye vagy? Tudod, hogy soha nem drogoztam! És nem is fogok! - felnevet.
- Szerinted miért volt hiányérzeted a múltkor, amikor néhány napig nem találkoztunk? Miért voltál mindig olyan felszabadult, amikor velem voltál? Miért én adtam neked az üdítőt?
- Te szemét disznó! Drogot kevertél az italomba? De mégis miért? És hogy nem vettem észre? - itt már sírtam. Nagyon. Hogy lehettem ilyen hülye?
- Ez egy új fajta cucc. Függővé tesz, de úgy, hogy nem is veszed észre. És hogy miért? Ezért! - magához húzott és elkezdett csókolgatni. Nagyon erős volt a szorítása. A döbbenet miatt körülbelül pár másodpercbe telt, mire összeraktam a képet. Dani drogozik, ráadásul árulja is. Hetek óta nekem is ad, úgy hogy nem veszem észre. Most pedig itt csókolgat. És akkor bevillant. Le akar feküdni velem. A kezdetektől ez volt a terve. Hirtelen annyi mindent éreztem: csalódottságot, dühöt, szomorúságot, és félelmet. Féltem, mert Dani erősebb volt nálam. És szinte biztos vagyok benne, hogy ha nem engedelmeskedem neki, akkor megerőszakol.
Idézet a következő részből: 'Olyan szorosan ölelem, ahogyan csak tudom.'

12. rész

 Itt a 12. rész, de még előbb a szavazás eredménye: Toronymagasan, 30 szavazattal nyert Dávid, második pedig Zsolti lett, 2 szavazattal. Dani és Krisztián egyet sem kaptak. Jó olvasást és iratkozzatok fel, ha tetszik a blog :*

- Szia - köszönök neki.
- Szia - válaszol, de a távolba mered.
- Nézd, én nem tudom mit mondjak. Ha tudtam volna, hogy így derül ki, elmondtam volna.
- Elmondani? Mit? Te tudtál róla? - kérdezi döbbentem. Lesütöm a szemem.
- Figyelj, én...
- Ne mondj semmit! Olyan vagy, mint ő! Egy szemét ribanc! Ha tudtál róla, miért nem mondtad el? Jó volt nézni ahogy hülyét csinál belőlem? Örülök, hogy élvezted!
- Dávid.... - mondtam halkan, szinte suttogva. Úgy éreztem, mindjárt elsírom magam.
- Menj a fenébe! Hagy békén!
Nem tehettem mást, otthagytam. Néhány könnycseppem is legördült,de gyorsan megtöröltem az arcom, mert láttam, hogy Dani közeledik.
- Minden oké?
- Persze. De most inkább menjünk vissza a szüleimhez.

Az elmúlt egy hónap nem volt valami happy. Dávid rám sem nézett, ha kérdeztem nem válaszolt, nem bunkózott, abszolút semmi érdeklődést nem mutatott irántam. Nem is tudom miért érdekel! Amúgy is egy bunkónak tartottam, akkor miért foglalkozzak vele?

- Itt az üdítőd - mondta Dani.
- Köszi. Mostanában mindig te hozol nekem inni.
- És? Baj?
- Nem, csak olyan, mintha csicskáztatnálak.
- Nekem nem olyan. Nyugi - mosolygott.
- Olyan furán érzem magam - mondtam.
- Furán?
- Igen. Mintha elfelejtettem volna valamit. Nem tudom, mindegy. Szóval mikor lesz a buli Kareszéknál? - Dani egyik haverja, Karesz bulit szervez.
- 3 nap múlva. De addig nem tudunk találkozni. Sajnálom
- Semmi baj - mondtam, majd megcsókoltam.
Néhány nappal később Mira és én már lelkesen készülődtünk. Mindenki jön, igen, Dávid is. Gondolom, már kiheverte a Barbis szitut.
A buli 9-kor kezdődött. 10-kor már elég sokan vagyunk.
- Hoztam neked üdítőt, nagyon kipirultál - mondja nekem Dani.
- Köszi, de az előbb ittam, nem vagyok szomjas. Majd később megiszom.
- Hé, Dani, mizu? - jön oda hozzánk egy srác - Mi van az anyaggal? Már nagyon kéne.
Dani kicsit feszültnek látszik, ráadásul az 'anyag' szó hallatán egyetlen dolog jut eszembe...
- Milyen anyag? - kérdezem.
- Mindegy, nem fontos - legyint Dani - Ákos, majd megbeszéljük.
- Gyere velem - mondom Daninak. A szívem olyan gyorsan ver, mint talán még soha. Az nem lehet, hogy én egy drogossal kezdtem járni.
Idézet a következő részből: 'Egy kis zacskó kandikál ki a zsebéből....'

11. rész

 Itt a kövi :D Jó olvasást! És jelöljétek, hogy mennyire tetszett vagy pár kominak is örülnék :)

Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Az egy dolog, hogy már szinte minden vendég elment, így Barbi szennyese csak az én, a Mira és a Dávid családja előtt lenne kiteregetve. De attól ez még egy keresztelő, és nem szeretném, ha botrány lenne a vége.
- Krisz! Le kell mondanod Mátét! Nem jöhet ide!
- De miért nem?
- Csak nem! Lehet nem örülnének neki.
- Már késő - mutatott Krisztián a kapu irányába.
- Édes Istenem - motyogtam a fejemet fogva.
Fél perc sem telt el, de Máté már kiszúrta a barátnőjét, aki épp Dáviddal beszélgetett.
- Barbi? Mit keresel itt?
- Máté? Öööö...én...
- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Dávid.
- Naná, hogy ismerem, sőt. Ő a barátnőm.
És robbant a bomba. Innentől már nem tudtam mit tenni.
- Na ne szórakozz! Barbi velem jár! - vágja rá Dávid.
- Mi van? - így Máté - Barbi! Mi a szar ez?!
- Ööö...én....
És akkor Dávidnak bevillant. Gondolom, már korábban is sejtette, de csak most esett le neki.
- Most csak szívatsz, ugye? Te megcsaltál vele?! Nem hiszem el! Egy rossz ribanc volt a barátnőm! Hogy a fenébe nem vettem észre? És egyáltalán minek kellett ez? Ha inkább vele akarsz járni akkor mondd a szemembe!
- Dávid, én....
- Semmi Dávid! Menj a fenébe! Többet ne is lássalak! - mondta, majd elviharzott.
- Máté.... - próbálkozott Barbi.
- Nem! Undorító vagy - mondta, majd ő is elment. Mi pedig ott álltunk. A csapat nagy része döbbent volt, kivéve engem, aki ugye már tudott róla, hogy Barbi szeret több vasat tartani a tűzben. Most jöttem rá, hogy el kellett volna mondanom nekik, akkor, amikor megtudtam. Most már késő, de nagyon bánom, hogy nem tettem.
- Várjunk - suttogta nekem Krisztián - te tudtad?!
- Igen - sóhajtottam - de nem az én ügyem volt. Ráadásul Barbi megígérte, hogy szakít Dáviddal! Azt mondta, csak a megfelelő pillanatot várja.
- És mióta tudod?
- Körülbelül egy hónapja.
- Egy hónapja? És azóta nem volt ideje szakítani? Nyilván nem is akart!
- Jó, Krisz, tudom, hogy el kellett volna mondanom. De Dávid élete nem igazán érdekelt, főleg, mivel egy bunkó idiótának tartottam.
- Mostmár mindegy. Megyek megkeresem Mátét.
Fél órával később még egyik fiú sem tért vissza. Krisztián és Máté együtt vannak valahol, tehát egy kipipálva. De hol van Dávid? Mindenki próbálta elérni, de ki volt kapcsolva. Dühösen ment el, ki tudja, mi van vele. Anyáék úgy döntenek, hogy hazamennek, de megkérik Mirát, hogy azonnal szóljanak, ha van valami hír. Én viszont úgy döntök, sétálok egyet a parton. Nem sok ideje vagyok egyedül, amikor meglátom Dávidot. A járda szélén ül. Kis habozás után én is leülök mellé.
Idézet a következő részből: 'Hé, Dani, mizu? - jön oda hozzánk egy srác - Mi van az anyaggal? Már nagyon kéne.'

10. rész

 Sziasztok! Íme, a 10. rész. Remélem tetszeni fog :) És megint csak azt tudom mondani, amit mindig: Jelöljétek a rész végén, hogy mennyire jött be és írjatok komit!! :*

Néhány nappal később.
Ma van Bence keresztelője. Most Dani is velünk jön Balatonfüredre, természetesen Zsolti is. Kicsit ideges vagyok, mert anyáék most először fognak találkozni Danival.
Szerencsére a félelmem alaptalan, mert apával és Krisszel gyorsan akad közös témájuk: természetesen a sport. Anya viszont furán viselkedik.
- Nem is tudom. Olyan furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Biztos, hogy semmit sem titkol, Regina?
- Igen, anya, biztos. Nem viselkedik gyanúsan sem. Szóval nyugi, tuti nem árul drogot, nem pedofil, sem alkoholista. Nincs baj vele - mosolyogtam anyura. Úgy tűnt meggyőztem.
A keresztelő nagyon szép volt. Ez a gyerek egy cukorfalat és nagyon nyugodt! Még csak nem is sírt! Mondjuk nem baj, mert nem tudom mit kezdtem volna vele, ha a kezemben kezd el sírni. A keresztelés után volt egy kisebb ünnepség Miráéknál, és mivel ott volt az egész család, így megismerhettem Dávid szüleit és a húgát. Igen, ugyanis van egy húga, Amarilla, röviden Ami. Nagyon aranyos kislány, nemrég lett 3 éves. Az oviban egy csoportba kerültek Balázzsal, így ők eljátszottak egymással. Meglepődtem, hogy Dávid mennyire odafigyelt rá. Amikor Balázzsal elszaladtak játszani, ő figyelt rájuk. Persze mivel per pillanat az én felelősségem volt az öcsémre figyelni, én is vele tartottam.
- Nagyon szép húgod van- mondtam neki.
- Neked pedig imádnivaló öcséd. Nézd! - mondta, én pedig odanéztem. Balázs épp egy cuppanóst nyomott Ami arcára - és még nyomul is! - vihogott Dávid.
- Hé! Azért Aminak sem volt ellenére a puszi! Elhúzódhatott volna, vagy mit tudom én!
- Hol vannak a keresztszülők? Szegény Bence már hiányolt titeket - jött oda Mira, Bencével a kezében.
- Most már itt vagyunk. Hadd fogjam meg - mondtam neki.
- Na jó, látom egy egész ovit tartotok fent - nevetett Mira - viszont mennem kell, Zsolti hív. Jó babázást!
Egy kis ideig csak némán figyeltük a gyerekek játékát, majd Dávid törte meg a csendet.
- Jól áll neked a gyerek. Szépek vagytok így Bencével.
- Köszi - mosolyogtam rá. Most valahogy nem éreztem annyira bunkónak.
- Végre megvagytok. Dávid, Barbi már keres - jött oda Dani, Krisztiánnal együtt.
- Ki az a Barbi? - kérdezte a bátyám.
- Dávid csaja- mondtam neki. Dávid akkor már nem volt ott.
- Ja, oké. Amúgy mindjárt Máté is itt lesz. Szerinted baj, hogy hívtam? Elfelejtettem szólni neki, hogy a mai nap nem jó, és már úton volt.
- Nem hiszem, hogy baj - mondtam, de mire az utolsó szó elhagyta a számat, leesett a tantusz.
- Mi van? Máté idejön? És Barbi is itt van? - kérdeztem inkább magamtól, de bátyus válaszolt.
- Igen. Miért?
- Basszus. Itt balhé lesz - mondtam idegesen. Most mégis mi a francot csináljak?
Idézet a következő részből: 'És robbant a bomba. Innentől már nem tudtam mit tenni.'

9. rész

Hali! Itt a 9. rész :) Jelöljétek a rész végén, hogy mennyire tetszett és írjatok komit!! Ha tetszik a blog, iratkozzatok fel :) És még mindig lehet szavazni jobb oldalt!
És még egy fontos dolog: Mint láthatjátok, az oldal már elérte az 1000+ látogatót! Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm nektek <3 remélem tetszik a történet és meg vagytok vele elégedve! :*

Kicsit meglepődtem, hogy Dávid vállán fekszem, de gondolom ráestem a vonat zötyögése miatt. Amikor felemelem a fejem, azt látom, hogy Mira vigyorog.
- Mi van? - kérdezem tőle ásítva.
- Áá, semmi - mosolyog.
- Mindegy. Hol vagyunk?
- 5 perc múlva az állomáson vagyunk. Fel kéne kelteni Dávidot is.
- Hajrá.
23.30-ra értünk haza. Zsolti a nappaliban ült és tévét nézett. Csoda, hogy nem feküdt még ki.
- Na végre! Mikor írtad, hogy késtek, nem gondoltam volna, hogy éjfélre értek haza - mondta Zsolti, majd megcsókolta Mirát.
- Hulla vagyok. Megyek aludni. Cső - köszönt el Dávid, majd bevonult a birodalmába. Pár perccel később már mindenki aludt.
Reggel én vagyok az első, aki felébred. A második fél órával utánam ébred, és csupán egy melegítőben, félmeztelenül jön ki a konyhába.
- Reggelt, Alexandra - köszön Dávid, majd álmosan leül egy székre.
- Neked is - mondom - hé, azért segíthetnél!
- Jó, oké. Mit csináljak?
- Mondjuk vegyél fel valami felsőt. Aztán pedig teríts meg.
- Zavar, hogy nincs rajtam póló? - vigyorog.
- Leszarom, hogy mi van rajtad. Inkább teríts!
- Jó, jó, oké. - persze ruhát azt nem vett fel, szóval látnom kellett, ahogy Barbi letaperolja, amikor megérkezik. Mondjuk várhattak volna, amíg kettesben lesznek, de mindegy.
Később Danival elmentünk sétálni.
- Hogy vagy? - kérdezte, miközben átölelt.
- Tökéletesen - válaszoltam, majd csókolózni kezdtünk.
- Elmehetnénk valahova.
- Most? - kérdezem.
- Aha. Mondjuk Meki?
- Oké - mosolyodtam el.
1 óra Meki és még fél óra séta után hazamentünk, és nálam folytattuk tovább a semmit. Jó volt vele lenni, úgy, hogy semmit sem csináltunk. Csak ölelkeztünk. Néha szólaltunk meg. Végül sajnos mennie kellett, mert egy barátja hívta, hogy valamit el kellene intézni. Megbeszéltük, hogy holnap suli után értem jön.
Idézet a következő részből: '- Basszus. Itt balhé lesz'

8. rész

Itt a 8. rész! Remélem tetszik :) Jelöljétek a rész végén vagy írjatok komit. És még mindig lehet szavazni a kedvenc fiú szereplőtökre oldalt :)

Ez nem lehet igaz. Miért pont ő? És miért nem tudtam, hogy az unokatestvére?
- Mira, miért nem mondtad, hogy az unokatestvéred? - kérdeztem a barátnőmet.
- Nem tudom. Valahogy nem került szóba, hogy honnan ismerem őt.
- Hát, Alexandra, ennél döbbentebb képet nem is vághatnál! - vigyorgott Dávid - amúgy én sem tudtam, hogy te leszel Bence keresztanyja. Lehet, akkor nem vállaltam volna el...
- Még visszaléphetsz - vágtam rá.
- Miért nem teszed te?
- Én nem fogok, az biztos! Mira a legjobb barátnőm, és amúgy is illetlenség.
- Akkor miért is várod el tőlem?
- Te amúgy is bunkó vagy, nem lenne meglepő.
- Na jó, elég! - vágott közbe Miranda - legalább most ne veszekedjetek!
- Jó, oké, bocs - mondtam neki.
A délután további része kicsit kellemetlenül telt, de szerintem ezt mindenki így érezte. Kicsit megkönnyebbültem, amikor Mira szólt, hogy indulnunk kéne a vonathoz, mert 19:30 van és 8-kor indul a vonatunk. Persze a lelkesedésem nem tartott sokáig:
- Hé, Mira, ha nem gond veletek mennék? - kérdezte Dávid.
- Persze, gyere nyugodtan - mosolygott Mira. Az én ábrázatom már nem lehetett ilyen lelkes.
- Most komolyan, Szandi. Te tükör előtt gyakorlod ezeket a grimaszokat? - kérdezte Dávid.
- Ha már nem tudsz Reginek szólítani, ahogy mindenki, akkor legalább az Alexandrát használd!
- Persze, hogyne, Szandi.
- Ahhjj! - mordultam fel, majd elköszöntem Mira családjától és kifelé vettem az irányt.
Most nem késtük le a vonatot, időben odaértünk. Körülbelül félúton tarthattunk, amikor a vonat hirtelen megállt. Ez természetes is lehetett volna, ha épp egy megállónál vagyunk, de nem, a semmi közepén álltunk meg. 2 perccel később egy kalauz jött be, és vázolta a helyzetet, miszerint nemrég baleset történt itt, így egyelőre nem tudunk tovább menni. Bár elvileg senki sem halt meg, a roncsok még a síneken vannak. Mivel 9 óra volt, így ez mindenkinek elég kellemetlen volt, én is el voltam már fáradva. Ráadásul pont Dávid mellé kellett ülnöm, mert Dávid nem volt hajlandó helyet cserélni Mirával, aki mellett egy idős néni foglalt helyet. Így még közelebbről kellett 'élveznem' a társaságát....
Már fél 11 és még mindig itt ülünk. Alig bírom nyitva tartani a szemem, Mira már alszik, a néni szintén. Dávid a telefonját nyomkodja, de ő amúgy sem lenne társaság. Valamikor aztán mégis elalszom. Amikor felébredek, Dávid vállán fekszem. Ő ugyanúgy elaludt, mint én.
Idézet a következő részből: 'Zavar, hogy nincs rajtam póló?'

7. rész

 Sziasztok! Itt a 7. rész, remélem tetszeni fog. Jelöljétek a rész végén, vagy írjatok komit :*
És ne felejtsetek el szavazni a kedvenc fiú szereplőtökre! :) Mivel ez rövid lett, a kövi rész valószínűleg már holnap jön.

Reggel álmosan ébredtem fel. Még csak 7:30 volt, de a vonatunk 8:30-kor indul. Nagy nehezen kiszálltam az ágyból és elindultam a fürdőbe. Gyors zuhany, öltözködés és irány a konyha. Nem volt otthon sem tej, sem kenyér, ezért leszaladtam a közeli kisboltba. Szerencsétlenségemre nem volt még nyitva, mivel szombat van, így csak 8-kor nyit. Tudtommal a legközelebbi bolt innen 10 percre van, szóval inkább visszamentem a lakásba, és vártam. Pakolásztam kicsit, bár nem sok mindent viszünk magunkkal, hiszen Mira szüleinél van minden. 8-kor lementem, bevásároltam, visszamentem és betettem a kenyeret a pirítóba. Akkor jutott eszembe, hogy Mirát még nem láttam.
- Mirandaaaa!!! - Rohantam be a szobájába.
- Mi van? Hol vagyok? - forgolódott álmosan a barátnőm.
- Te még nem keltél fel? Elkésünk! Fél óra múlva indul a vonat! Gyerünk, öltözz, ha nem akarsz késni! - mondtam és otthagytam. Ultragyors reggelizés után rohantunk az állomásra, ami 15 percre van tőlünk.
- Vonat indul Balatonfüredre a 3-as vágányról - hallottuk a bemondó hangját.
- A fenébe! - kiáltottam fel - lekéstük!
- Mikor megy a következő? - kérdezte Mira.
- Másfél óra múlva - mondtam neki.
- Ne haragudj, Regi. Elfelejtettem beállítani az ébresztőmet. Tényleg bocsi.
- Semmi baj - simítottam meg a karját. - mit csináljunk, amíg nem jön a következő vonat?
- Hmm...pizza?
- Benne vagyok! - mosolyogtam rá.
Egy pizza társaságában hamar eltelt az a másfél óra, így mehettünk is Balatonfüredre.
- Sziasztok! - köszöntünk Mirával a családjának. Általános óta a legjobb barátnőm, így én is tegezem a családját. Mira is az én szüleimet, mivel egy városban éltünk. Elvileg átmennénk anyuékhoz is, de ők most Madridban vannak a nagynénémnél.
Kata - Mira anyukája - megkínált minket sütivel. Bár a pizza után nem voltam éhes, mégis elfogadtam, mert ez az egyik kedvenc sütim.
- Egyébként, Regina, már meg van Bence keresztapja.
- Igen, Mira mesélte. Azt viszont nem tudom, hogy ki az.
- Nos, mindjárt ő is itt lesz. Nem tudom, hogy ismered-e, Mira unokatestvére.
- Hát, akkor nem hiszem.
Néhány perccel később meg is érkezett a kicsi jövendőbeli keresztapja. Én pedig majdnem káromkodni kezdtem...
Idézet a következő részből: 'Amikor felébredek, Dávid vállán fekszem.'