30. rész

Ő sem mond semmit, csak mosolyog, majd ismét megcsókol, de ez most tényleg igazi csók, olyan, amilyet az előbb is akartam. Csak akkor szakadunk el egymás ajkáról, amikor levegőt veszünk. Aztán én szakítom meg a csókcsatát.
- Inkább menjünk vissza hozzánk. Meg kellene beszélnünk ezt-azt.
- Oké - mosolyog rám, és ad egy puszit a homlokomra.
Amikor hazaérek, az a csodálatos meglepetés fogad, hogy Mira és Zsolti még mindig a szobámban vannak.
- Ti egészen pontosan miért is vagytok még itt? - kérdezem tőlük Dáviddal a hátam mögött, de nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak.
- Gondoltuk, hogy bele fog telni egy kis időbe, amíg visszaértek - magyarázza Zsolti - de ennyibe? Talán már a gyereket is összehoztátok?
- De vicces vagy - vágtam hozzá egy párnát.
- Oké, én értem a célzást. Jó beszélgetést - kacsintott rám Mira, majd Zsoltit tolva maga előtt kimentek a szobámból.
- És most? - öleltem át Dávid nyakát.
- Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezte, és megfogta a derekamat.
- Nem tudom. Mindenről - mosolyogtam.
Tényleg beszéltünk mindenféléről. Felemlegettünk régi sztorikat, mint amikor Alexandrának hívott, és hasonlókat. Elmesélte, mit csinált, amíg Spanyolországban voltam. Aztán szóbakerült Barbi és Dani is.
- Nagyon aggódtam miattad - adott egy puszit az arcomra. Az ágyamon ültünk, én háttal neki, ő pedig átölelte a derekamat - nem tudhattuk, hogy az az állat pontosan mi is adott neked, csak a vérvétel után. Aminek persze én már nem tudhattam az eredményét. Anyudék szerint jobb volt, ha nem tudom.
- Tudatmódosító volt, az, amire számítottunk. Találkoztál utána Danival?
- Csak egyszer láttam, de nem beszéltem vele. Amikor kicsit közelebbről is megismerte az öklömet, megmondtam, hogy nem akarom többet látni, főleg nem a közeledben. Remélhetőleg megértette. Vagy nem?
- Én nem láttam azóta, szóval nem kell aggódnod.
- Oké - mosolygott - Viszont mennem kell. Anya ma éjszakás, és Amarilla nem lehet otthon egyedül.
- Apukád?
- Pesten. A nagybátyámék most költöztek új házba, és segít nekik a pakolással.
- Értem - mosolyogtam rá. Már az ágyam mellett álltunk, egymással szemben.
- Vigyázz magadra - simította meg az arcom.
- Te is - mondtam, majd megcsókolt. A kapuban még váltottunk pár szót - vagyis inkább csókot - és elment. Én pedig elkönyveltem magamban, hogy a mai volt életem legboldogabb napja.