33. rész

Mondanom sem kell, pénteken egész nap ideges voltam. Szerencsére a félelmeim alaptalannak bizonyultak, mert Dávid hozta a szokásos imádnivaló formáját. Hétre nálunk is volt, és elvitt minket. Komolyan nem hiszem el, hogy az öcsém is velünk jött.
- Úgy érzem magam, mint egy anya, akinek hirtelen két gyereke is van - mondtam Dávidnak, miközben Amarilla a szobáját mutatta Balázsnak. Persze nem először van itt, de nekik ez nem számít.
- Ha nagyon szeretnéd, elintézhetem, hogy kilenc hónap múlva tényleg legyen gyereked - húzott magához.
- Még meggondolom - vigyorogtam rá, és puszit adtam az arcára.
Az este további része fantasztikusan telt, rengeteget nevettünk. Majdnem tizenegy volt, mire a kicsiket sikerült ágyba parancsolni. Ragaszkodtak hozzá, hogy nem álmosak, bár 5 perc alatt elaludtak. És innen következett az a rész, ami miatt egész nap izgultam. Próbáltam olyan sokáig a fürdőszobában maradni, amíg nem volt feltűnő. Mire Dávid végzett, én már betakarózva, és elég idegesen vártam rá.
- Nézzünk filmet? - huppant le mellém, és átkarolta a vállam.
- Felőlem - bújtam hozzá, és megcsókoltam. Először csak egy gyors csóknak indult, de nem hagytuk abba. Megfordultam, és az ölébe másztam, mire ő a csípőmre tette a kezét. Lassan haladt lejjebb, míg a fenekemhez nem ért, és megmarkolta. Erre felsóhajtottam, és igyekeztem még közelebb férkőzni hozzá, bár nem hiszem, hogy lehettem volna ennél közelebb. Benyúlt a pólóm alá, és a hátamat kezdte simogatni. Az én kezeim is elkalandoztak, fel a mellkasán, majd vissza. Ajka a számról a nyakamra tévedt, mire ismét sóhaj hagyta el a számat.
- Regi - szólalt meg zihálva - most állíts le, ha nem akarod hogy fojtassam.
- Nem akarlak megállítani - suttogtam két csók között. Erre felemelt, megfordított és az ágyra fektetett. Kezeivel újra körbejárta a testemet. Soha nem voltam még olyan boldog, mint ezen az estén.

Reggel meglepődtem, ugyanis Dávid nem volt mellettem. Először azt hittem, csak álmodtam az egészet, amíg ki nem tisztult a látásom, és rájöttem, hogy Dávid szobájában vagyok. Gyorsan felöltöztem és kimentem a konyhába, ahol megtaláltam Dávidot, amint épp reggelit próbált készíteni.
- Mit csinálsz? - kérdeztem és adtam egy puszit az arcára.
- Pirítóst. Azt hiszem, azt nehéz elrontani - mosolygott és átölelte a derekamat - de most kérek egy rendes csókot - mondta, és ajkait az enyémre tapasztotta. Egészen belemerültünk a csókba, amikor fentről nevetést hallottunk.
- Szerintem felkeltek, megyek, és megnézem őket - mosolyogtam Dávidra és elindultam Amarilla szobája felé.
Jó reggelt, rosszcsontok -adtam nekik egy-egy puszit, majd felöltöztettem őket.
Tizenegy körül mentünk haza.
Dávid azt mondta, még mindenképp felhív délután, ám hiába járkáltam egész nap a telefonommal, nem hívott. Kicsit rossz érzésem volt, és ha paranoiás lennék, azt mondanám, biztosan lett vele valami. De mivel nem vagyok az, így elkönyveltem magamban, hogy valószínűleg nem ért rá.
Másnap reggel Mirával mentünk vásárolni, ami az egész délelőttünket igénybe vette. Leginkább csak nézelődtünk, de beszereztem egy új nadrágot, pár felsőt, és egy nyári ruhát is. Percenként néztem a telefonomra, de semmi. Tudom, hogy nem kellene ennyire ragaszkodnom hozzá, de nem tehetek róla, ez ösztönös. A tegnapi rossz érzés nem múlt el, és egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy felhívjam.
Amikor hazaértem, kicsit meglepődtem, ugyanis Dávid anyja ült a nappalinkban.
- Regina - ölelt meg - Dávid veled van?
- Öhm, nincs. Tegnap óta nem láttam - válaszoltam rosszat sejtve.
- Tegnap óta?
- Igen, egész délután nem beszéltünk. Miért? - előre féltem a választól.
- Az éjjel nem aludt otthon, és ma még nem jött haza.