34. rész

Próbáltam nem felfújni a dolgot. 17 éves, érett fiúról van szó, biztos csak az egyik barátjánál volt. Nem, arról szólt volna. Akkor talán....igen, eszembe jutott, hogy megcsal. De két másodperc alatt kitöröltem a fejemből a gondolatot, és próbáltam valami ésszerű magyarázatot keresni, de sajnos nem sikerült. Mormogtam valami 'mennem kell' félét, majd besiettem a szobámba, és felhívtam Mirát. Megbeszéltük, hogy átjön, és kitalálunk valamit. Megpróbáltam felhívni Dávidot, de ki volt kapcsolva. Épp az ágyamon ültem törökülésben, a telefonomat szorongatva, amikor váratlanul megcsörrent. De sajnos nem az volt, akire számítottam, ugyanis ismeretlen szám virított a kijelzőn.
- Igen?
- Ha fontos neked a seggfej pasid, akkor háromra gyere a címre, amit e-mailben kaptál.
- Mi van? - ebbe a két szóba próbáltam belesűríteni az összes kérdésemet. Ki a fenével beszélek? És mi van Dáviddal? Honnan tudja az e-mail címem? Vagy egyáltalán a telefonszámom?
- Csak csináld amit mondok. Akkor könnyen megússzátok. Háromkor, szivi. Ne késs! - ezzel kinyomta, én pedig majdnem szívrohamot kaptam. Mi a francot akarnak épp tőlünk? És kik? Az órámra néztem: 14:18. Gyorsan megnéztem a címet, ami egy elég eldugott helyen volt. Dani egyszer elvitt oda, még Mira és Zsolti is jött, de nem mentünk be a házba.
Épp kinyitottam Mirának az ajtót, amikor eszembe jutott az egyetlen ember, aki ezt tehette.
- Úristen! - ez volt az első reakcióm, így Mirát is ezzel köszöntöttem.
- Mi az? - ijedt meg a barátnőm - mi van Dáviddal?
- Gyere a szobámba - ragadtam meg a karját.

- Dani volt! - mondtam, miután bezártam magunk mögött az ajtót.
- Gondolod, hogy ő...nem, Regina, ez...ha van egy kis esze, soha többé nem merészkedik a közeledbe. És mit akarna Dávidtól? És....- Mira arcára először megvilágosodás, majd aggodalom ült ki.
- Mi történt? Tudsz valamit? - kérdeztem, mert szinte teljesen biztos voltam benne, hogy valamit eltitkolnak előlem.
- Nem, semmi..és most? Mit fogsz tenni?
- Tudom, hogy hova kell mennem. Minden rendben lesz - nem tudom, hogy Mirát, vagy inkább magam próbáltam nyugtatni, mindenesetre én csak idegesebb lettem. Az órámra néztem. 14:42. Ideje indulni.
- Ne haragudj, mennem kell - öleltem meg - majd beszélünk.
- Várj már! Ugye nem fogsz hülyeséget csinálni?
- Nyugi, Mira, jól leszek - próbáltam rá mosolyogni, majd összeszedtem a holmimat, és elindultam a találkozóra, már ha lehet így nevezni.