20. rész

 Tegnap sajnos nem tudtam hozni, de most itt az új rész :D Csatlakozzatok a Facebook-csoporthoz, ahol ma válaszoltam néhány kérdésre a bloggal kapcsolatban :) Spoilerezni nem akartam, de azért igyekeztem minél jobb válaszokat adni :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

Pár perccel később megérkeztek anyuék is. Mivel már csak pár nap van a suliból, így már most hazamegyek Balatonfüredre.
Másnap üdvözöltem a fontosabb családtagokat és a szomszédokat, majd kicsit lepihentem. Örülök, hogy végre itthon lehetek.
Később úgy gondoltam, hogy sétálok egyet. Azért is imádok a Balaton partján lakni, mert így bármikor kijöhetek, csak hogy gyönyörködjek a tóban. Leültem a földre, és a fűszálakat kezdtem tépkedni, amikor ismerős hangot hallottam magam mögül.
- Milyen jó egyeseknek, hogy már elkezdődött a szünetük - felnéztem, és még én magam is meglepődtem a látványon. Fekete, koptatott farmer, fehér póló, rövid, felzselézett fekete haj, és kék szem. Eszembe jutott, hogy eddig még nem is néztem meg rendesen Dávidot - hiba volt. Elképesztően jól nézett ki - igen, még Daninál is jobban.
- Ugye? Bár a magántanár keményebb volt, mint a suli, de legalább hamarabb vége lett - mosolyogtam rá - Leülsz?
- Igen - mondta, és már le is dobta magát mellém - Nagyon rég beszéltünk.
- Igen. Mesélj, mit csináltál, amíg én a tengerparton süttettem a hasam? - erre felnevetett.
- Nos, amíg te a napsütést és a spanyol fiúkat élvezted, addig én azért küzdöttem, hogy ne vágjanak meg évvégén.
- Nem voltak fiúk, de mindegy. És, sikerült?
- Igen, de csak jóindulattal engedtek át matekból.
- Tényleg?
- Nem - nevetett fel - jó vagyok matekból.
- Matekból? Komolyan? - nevettem már én is.
- Miért? Annyira nem is vészes....
És még órákig beszélgettünk. Ott ültünk akkor is, amikor a Nap már elkezdett lemenni, és sárgásra színezte a vizet.
- Gyönyörű - mondtam a tavat bámulva.
- Az - mondta, de láttam, hogy közben engem figyel.
- Regi! Végre megtaláltalak - jött oda hozzánk Mira. Kicsit idegesnek tűnt - Beszélnünk kell. Most.
- Baj van? - kérdeztem, miközben felálltam.
- Majd elmondom, csak siess már!
- Jó, oké, nyugi! Dávid, majd beszélünk. Szia - mosolyogtam rá.
- Szia - mosolygott ő is.

*Regiék házában*
- Mira! Mi a fene bajod van? Olyan vagy, mint egy idegbeteg - egész úton azt ecsetelte, hogy pont akkor nem talál meg, amikor szüksége van rám, blablabla....
- Azt hiszem, terhes vagyok.
Idézet a következő részből: Soha nem élveztem még ennyire a játszóteret.