22. rész

 Mostantól sajnos ritkábban jönnek a részek, mert rengeteg dolgom van, de azért igyekszem minél gyakrabban hozni a részeket. Íme a Facebook-csoport, ahol majd jelzem nektek, hogy mikorra várhatóak a részek: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/

A játszóteres eset óta a kicsik kitalálták, hogy hetente legalább 4-szer találkozni akarnak. Általában én vittem át Dávidékhoz Balázst, de néha Krisz is vállalta a bébicsőszködést. Úgy vettem észre, mintha összehaverkodtak volna Dáviddal. Néha ő is itt maradt, amikor elhozta Amit játszani, és olyankor mindig hülyéskedtek meg ilyenek, jó volt őket nézni.
- Szóval akkor most elmentek a parkba? - kérdezte Mira, miközben az én Oreomat ette.
- Aham. Elvisszük őket, játszanak, ennyi. De ugye nem gondoltad meg magad?
- Nem, dehogy. Én is megyek. Miért, olyan rossz Dáviddal lenni? - kérdezi fel-le húzogatva a szemöldökét.
- Nem, képzeld egyáltalán nem rossz! - dobom meg nevetve egy párnával, mire ő is nevetni kezd - de induljunk, mert elkésünk!
- Oké-oké.

Néhány méterre a játszótértől kiderült, hogy a barátnőmnek kiváló látása van.
- Az ott Zsolti? - kérdezte hirtelen.
- Ööö, nem tudom, gyere és kiderül.
- Regi, tudod, hogy nem akarok találkozni vele. És nem is fogok - ezzel elindult a másik irányba.
- Hé, hé, hé, várj már - kaptam el a karját - nem menekülhetsz örökké előle. Szóval most szépen odamegyünk, és nem lesz semmi baj. Nyugi.
- Jó, oké. De nem vagyok hajlandó jópofizni neki.

- Sziasztok - köszöntem és elengedtem Balázst.
- Cső - így Dávid.
- Mira.
- Zsolti.
És ezután következett a kínos csend, amire számítottunk Dáviddal, így már előre elterveztünk mindent.
- Szóval - kezdi a beszélgetést Dávid - Zsoltival épp arról beszéltünk, hogy egyik nap lemehetnénk strandolni. Na, mit szóltok hozzá?
- Én benne vagyok - mondtam - Mira?
- Khm. Nem tudom, hogy ráérek-e.
- Persze, mert az, hogy a főtéren rázd a segged minden időd elveszi - mondja Zsolti.
- Mi van veled? Napok óta a főtér közelében sem jártam!
És kész. Pont ahogy terveztük. Dáviddal fogtuk magunkat és a kicsiket, majd szépen leléptünk egy, a 'kicsik fagyizni akarnak' mondat kíséretében, amit talán meg sem hallottak. Végülis tényleg fagyizni mentünk, bár nem a kicsik ötlete volt, de ez csak részletkérdés. Ezután sétáltunk egyet a kikötőben.
- Szerinted kibékülnek? - kérdeztem Dávidot, miközben felvettem Balázst, mert már elfáradt.
- Hát, nem tudom, főleg, hogy még a parkon kívül is lehetett hallani, ahogy veszekedtek. De szerintem minden oké lesz.
- Remélem - sóhajtottam - várj. Mira hív.
- Igen? - szóltam bele, és alig tudtam visszafojtani a mosolygást.
- Beszélhetünk?
- Persze, mondd. Gyere a parkba ahol a fiúkkal taliztunk. Hívd Dávidot is, ha még vele vagy.
- Oké, mindjárt ott leszünk.
- Na, mi az? - kérdezte Dávid.
- Azt mondta, menjünk a parkba. Szerinted sikerült?
- Szerintem rájöttek a tervre, és végünk van.
- De legalább elmondhatom, hogy jól éreztem magam az utolsó napomon.
Idézet a következő részből: Szóval ki vele, mi van Dáviddal?