18. rész

És itt a 18.! Ez a rész hosszabb lett, mint általában, remélem örültök neki :D Szerencsére sokkal hamarabb túljutottunk azon a lejtőn, amit írtam nektek, mert én 4-5 részre gondoltam Spanyolországban, erre 2 lett belőle. És még mindig várlak titeket a Facebook-csoportba :) https://www.facebook.com/groups/607058946074179/ Puszi és élvezzétek a nyarat, amíg lehet :*

 - Ezt most úgy mondtad, mintha valami filmben lennénk.
- Igen tudom - mosolygott.
- Csak sajnos nem egy filmben vagyunk. Mert ha ott lennénk, ez nem történt volna meg.
- Elhiszem, chica, de az élet nem áll meg. 3 hónap múlva túl leszel a kezelésen, és akkor bele is vetheted magad az életbe. 16 vagy, hidd el, ezek a legjobb éveid. Használd ki őket.
- Igyekszem. De most hadd lássam a királyi lakosztályom - vigyorogtam rá.

3 héttel később.
Amikor az újságban azt olvastuk, hogy ez nem igazán nevezhető drognak, akkor az enyhe kifejezés volt. Valójában ez nem drog. Ez egy gyógyszer, de függő leszel tőle. Ha nem kapod meg az adagod, akkor annak súlyos mentális következményei lesznek. A kezelés annyiból áll, hogy tablettákat kapunk, ami csökkenti a sóvárgást és lassan megszünteti a függőséget. Nem igazán értem, hogy miért kellett ehhez Spanyolországba utaznom, de mindegy.
Épp befészkelem magam az ágyamba a laptopommal, amikor jelez a Skype. Miráék azok.
- Halihóó csajszi! - köszön a barátnőm - mizu arrafelé?
- Semmi érdekes. Tegnap beszéltünk, így nincs újdonság.
- Pedig a lányok mindig tudnak miről fecsegni - szól közbe Zsolti.
- Nagyon vicces vagy. Biztos vagyok benne, hogy Dáviddal ti is szoktatok pletykálni. Tényleg, ő hol van?
- Nincs itthon - válaszol Zsolti.
- Már megint? Mi az, csak nem csajozik minden este? - kérdeztem, mert már napok óta nem volt otthon, amikor beszéltünk a többiekkel.
- Nem minden este. Most éppen a szüleinél van.
- Aha, értem. Beszéljünk inkább másról.
- Okés. Mizu pasitéren? - húzogatta fel-le a szemöldökét Mira.
- Miranda. 2 napja kérdezted meg, akkor sem volt semmi. Dani után nem igazán szeretnék kapcsolatba bonyolódni, sőt. Egyelőre élem a szinglik felhőtlen életét - vigyorogtam rájuk - de most hagylak is titeket. Nem mindenki szabad, mint én - kacsintottam és kiléptem.

- Regi, ha vége lesz a kezelésnek, akkor is maradsz? Vagy visszautazol Budapestre? -kérdezte tőlem Dia, miközben valami fantasztikusan finom tacot ettünk.
- Úgy döntöttem, maradok. Gyönyörű ez a hely, ráadásul nem árt, ha egy kicsit még távol maradok Danitól. Persze, csak ha téged nem zavar, hogy itt lakom.
- Már miért zavarna? Legalább nem vagyok egyedül - mosolygott rám.
- Rendben - mosolyogtam én is.

Hónapokkal később, június 8.
Ma megyek haza. Anyáékat 2 hónapja nem láttam, húsvétkor voltak itt utoljára. Miráékkal még régebben találkoztam, karácsonykor voltak itt. Persze Dávid és Zsolti nem jöttek, csak Miranda családja, szóval elég sokan voltunk karácsonykor.
Megbeszéltük, hogy anya, apa, Krisztián és Balázs jönnek ki értem a repülőtérre, mivel Miráéknak már nincs hely. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem ők vártak rám.
- Szia - köszön mosolyogva.
- Szia - köszönök vissza és megölelem. Furcsa érzés, de jó. És az illata....na jó, Regina, ebből elég! Ő csak Dávid, nem kell így lehidalni tőle!
- Milyen volt az út?
- Jó, szerencsére annyira nem volt hosszú.
- Rég beszéltünk, de Miráék mindig elmesélték, hogy mi van veled. Innen tudom, hogy annyira nem is volt rossz az ottléted. Főleg a sok latino miatt.
Idézet a következő részből: 'Szakítottunk'